Russell Crowe

Russell Crowe

Russel Crowe 1964. április 7-én született Wellingtonban, Új-Zélandon, azonban a család nem sokkal születése után Ausztráliába költözött. Mivel szülei számos film stábjában munkát vállaltak, Russel már fiatalon megismerkedett a forgatások világával. A színészkedés kezdetben csak játék volt számára, azonban csakhamar Ausztrália legünnepeltebb gyerekszínésze lett belőle. Első jelentősebb szerepeire azonban a kilencvenes évek elejéig várnia kellett, ekkor került mozikba a Romper Stomper (1992) és a Mennyit érünk (1994). Előbbiért a Seattle-i Nemzetközi Filmfesztiválon elnyerte a legjobb színésznek járó díjat. Ekkoriban figyelt fel rá Hollywood, és 1995-ben már Sam Riami Gyorsabb a halálnál (1995) című westernjében játszotta az egyik főszerepet Sharon Stone oldalán. Szintén ebben az évben került a mozikba a SID 6.7 - A tökéletes gyilkos, melyben Denzel Washington oldalán tűnt fel. Ugyan a film nem volt nagy kasszasiker, de arra elegendő volt, hogy a Warner Bros.-nál felfigyeljenek Crowe-ra, akinek felajánlották a Szigorúan bizalmas (1997) egyik főszerepét. A filmet óriási kritikai- és közönségsikert övezte, melynek köszönhetően a színész végérvényesen beírta magát Hollywood nagyjai közé. Ezt csak tovább tetézte Ridley Scott Gladiátor című filmje, mellyel a színész 2001-ben a legjobb férfi alakítás Oscar-díját nyerte el. Egy évvel később ismét igen emlékezetes alakítást nyújtott Ron Howard az Egy csodálatos elme (2001) című filmjében, melyért újra Oscarra jelölték, azonban jelölést másodszorra már nem sikerült díjra váltania. Bár az aranyszobrocskát nem kapta meg, de Golden Globe- és BAFTA-díjjal jutalmazta a szakma. Az elmúlt években olyan sikerfilmekben szereplet, mint %% (2005), a Börtönvonat Yumába (2007), a %16995 (2009), a %82695% (2012), A lázadás (2013) vagy a (2014).

  • Cím: Russell Crowe
  • Népszerűség: 73.508
  • Ismert: Acting
  • Születésnap: 1964-04-07
  • Születési hely: Wellington, New Zealand
  • Honlap:
  • Más néven: Рассел Кроу, 러셀 크로우, Russell Ira Crowe, ラッセル・クロウ, รัสเซล โครว์, 羅素·高爾, رسل كرو, Ράσελ Κρόου, راسل کرو, 拉塞尔·克罗
img

Russell Crowe Filmek

  • 2000
    imgFilmek

    Gladiátor

    Gladiátor

    8.21 2000 HD

    Maximus, a hatalmas római generális a nép kedvence, és az idős uralkodó, Marcus Aurelius bizalmát is...

    Műfaj: Akció

    Öntvény: Russell Crowe

    img
  • 2001
    imgFilmek

    Egy csodálatos elme

    Egy csodálatos elme

    7.851 2001 HD

    1947-et írunk, és John Forbes Nash jr. megérkezik a Princeton egyetemre, hogy matematikát tanuljon. A titokzatos...

    Műfaj: Dráma

    Öntvény: Russell Crowe

    img
  • 2005
    imgFilmek

    A remény bajnoka

    A remény bajnoka

    7.531 2005 HD

    A nagy gazdasági világválság idején egy hétköznapi hős, James J. Braddock (Russell Crowe)...

    Műfaj: Romantikus

    Öntvény: Russell Crowe

    img
  • 2007
    imgFilmek

    Bra Boys

    Bra Boys

    5 2007 HD

    A film about the cultural evolution of the Sydney beach side suburb of Maroubra and the social struggle faced by it's youth - the notorious surf gang...

    Műfaj: Vígjáték

    Öntvény: Russell Crowe

    img
  • 1997
    imgFilmek

    Szigorúan bizalmas

    Szigorúan bizalmas

    7.785 1997 HD

    Az ötvenes évek Los Angelese. Három zsaru, egy prostituált, egy rejtélyes milliomos, egy...

    Műfaj: Crime

    Öntvény: Russell Crowe

    img
  • 1992
    imgFilmek

    Romper Stomper

    Romper Stomper

    6.567 1992 HD

    Melbourne, Ausztrália. A helyi szkinhedek haragjukat a vietnami bevándorlókon töltik ki, akiknek a jelenléte -...

    Műfaj: Action

    Öntvény: Russell Crowe

    img
  • 2007
    imgFilmek

    Amerikai gengszter

    Amerikai gengszter

    7.576 2007 HD

    Frank Lucasra nem figyelt fel senki, míg a belváros egyik fekete főgengszterének hallgatag sofőrje volt. Ám...

    Műfaj: Drama

    Öntvény: Russell Crowe

    img
  • 2010
    imgFilmek

    Robin Hood

    Robin Hood

    6.388 2010 HD

    A XIII. századi Angliában Robin és martalócainak csapata szembeszállnak a kisváros korrupt...

    Műfaj: Action

    Öntvény: Russell Crowe

    img
  • 2007
    imgFilmek

    Börtönvonat Yumába

    Börtönvonat Yumába

    7.202 2007 HD

    A bandita Ben Wade kirabolja a postakocsit a bandájával. A fickót sikerül hamarosan kézre keríteni. A...

    Műfaj: Western

    Öntvény: Russell Crowe

    img
  • 2009
    imgFilmek

    Halálos gyengédség

    Halálos gyengédség

    5.2 2009 HD

    Eric Poole 18 évesen szabadul a fiatalkorúak börtönéből, ahova egy lány meggyilkolása miatt...

    Műfaj: Crime

    Öntvény: Russell Crowe

    img
  • 2003
    imgFilmek

    Kapitány és katona - A világ túlsó oldalán

    Kapitány és katona - A világ túlsó oldalán

    7.131 2003 HD

    A történet a napóleoni háborúk idején játszódik, főszereplői a Patrick O'Brian...

    Műfaj: Adventure

    Öntvény: Russell Crowe

    img
  • 1997
    imgFilmek

    Szakíts, ha bírsz

    Szakíts, ha bírsz

    4 1997 HD

    Monica (Salma Hayek) és Steve (Russell Crowe) szenvedélyesen szeretik egymást, de két év után...

    Műfaj: Drama

    Öntvény: Russell Crowe

    img
  • 2006
    imgFilmek

    Bor, mámor, Provence

    Bor, mámor, Provence

    6.688 2006 HD

    A bankár Max új tranzakciójának sikerét beárnyékolja bácsikája...

    Műfaj: Comedy

    Öntvény: Russell Crowe

    img
  • 1993
    imgFilmek

    Élj a pillanatnak!

    Élj a pillanatnak!

    5.6 1993 HD

    Ez a kanadai film a régi idők háborús romantikus filmek stílusában készült. A...

    Műfaj: War

    Öntvény: Russell Crowe

    img
  • 1999
    imgFilmek

    Majd, ha fagy!

    Majd, ha fagy!

    6.224 1999 HD

    Mysteryben a csendes alaszkai kisvárosban soha nem történik semmi. Egészen addig, amíg a város egyik...

    Műfaj: Drama

    Öntvény: Russell Crowe

    img
  • 1995
    imgFilmek

    Keleti harc

    Keleti harc

    5 1995 HD

    Zack Grant (Russell Crowe) az FBI maffiaellenes osztagának különleges ügynöke. Ám japán beosztottja, akit...

    Műfaj: Action

    Öntvény: Russell Crowe

    img
  • 2010
    imgFilmek

    A következő három nap

    A következő három nap

    7.071 2010 HD

    John Brennan és felesége, Lara tökéletes házasságban élnek. Életük azonban fenekestül...

    Műfaj: Romance

    Öntvény: Russell Crowe

    img
  • 1993
    imgFilmek

    Az ezüst Brumby

    Az ezüst Brumby

    5.786 1993 HD

    A Brumby jelentése: vad, vagy elbitangolt, megszelídíthetetlen ló. Az ausztrál hegyekben élő...

    Műfaj: Family

    Öntvény: Russell Crowe

    img
  • 2009
    imgFilmek

    A dolgok állása

    A dolgok állása

    6.787 2009 HD

    Stephen Collins képviselőben sokan a jövő amerikai elnökét látják. A politikus szépen...

    Műfaj: Thriller

    Öntvény: Russell Crowe

    img
  • 1997
    imgFilmek

    Mindörökké menthetetlen

    Mindörökké menthetetlen

    5.893 1997 HD

    Midori (Youki Kudoh), az ifjú japán szépség most házasodott, de már elege is van az egészből....

    Műfaj: Drama

    Öntvény: Russell Crowe

    img
  • 2014
    imgFilmek

    Noé

    Noé

    5.654 2014 HD

    Az emberek bűnnel teli, elkorcsosult életét látva a Teremtő elhatározza, hogy elpusztítja a...

    Műfaj: Drama

    Öntvény: Russell Crowe

    img
  • 1994
    imgFilmek

    Hammers Over the Anvil

    Hammers Over the Anvil

    4.857 1994 HD

    Set in the summer of 1910 in Australia the film follows the story of 14 year old Alan Marshall (Alexander Outhread) as he stumbles out of childhood...

    Műfaj: Romance

    Öntvény: Russell Crowe

    img
  • 1993
    imgFilmek

    Limbóláz

    Limbóláz

    5.2 1993 HD

    Az 50-es években vagyunk, igaz nem Magyarországon, hanem Ausztráliában, de ott is a rock-and-roll, a csőgatya, a...

    Műfaj:

    Öntvény: Russell Crowe

    img
  • 2014
    imgFilmek

    Akihez beszél a föld

    Akihez beszél a föld

    6.8 2014 HD

    Bő egy évig tartott a Dardanellák ostroma Gallipolinál 1915-ben. Bár az Antant elterelő hadműveletnek...

    Műfaj: War

    Öntvény: Russell Crowe

    img
  • 2016
    imgFilmek

    Rendes fickók

    Rendes fickók

    7.108 2016 HD

    Mi a jobb egy tökös és nagypofájú nyomozónál? Két tökös és...

    Műfaj: Comedy

    Öntvény: Russell Crowe

    img
  • 2018
    imgFilmek

    Turtle Odyssey

    Turtle Odyssey

    6.857 2018 HD

    Turtle Odyssey explores the unique lifecycle of an Australian green sea turtle named Bunji and her incredible journey across the open ocean. The film...

    Műfaj: Documentary

    Öntvény: Russell Crowe

    img
  • 2020
    imgFilmek

    Téboly

    Téboly

    6.467 2020 HD

    Veled is szembejöhet a legrosszabb rémálmod… Rachel a reggeli rohanásban, a végeláthatatlan...

    Műfaj: Action

    Öntvény: Russell Crowe

    img
  • 2023
    imgFilmek

    The Georgetown Project

    The Georgetown Project

    1 2023 HD

    Egy problémás múltú színész egy horrorfilm forgatása közben kezdi helyrehozni az...

    Műfaj: Horror

    Öntvény: Russell Crowe

    img
  • 1969
    imgFilmek

    American Son

    American Son

    1 1969 HD

    A man, who after falling under the control of a ruthless mobster while in prison, builds a multiracial crime syndicate, takes down his mentor, and...

    Műfaj: Crime

    Öntvény: Russell Crowe

    img
  • 2022
    imgFilmek

    Pókerarc

    Pókerarc

    5.589 2022 HD

    Jake, a techmilliárdos összehívja gyermekkori barátait miami birtokára, hogy egy olyan...

    Műfaj: Thriller

    Öntvény: Russell Crowe

    img
  • 2024
    imgFilmek

    Land of Bad

    Land of Bad

    1 2024 HD

    Az újonc légiirányító, Kinney a Delta Force egyik csapatához csatlakozik egy Fülöp-szigeteki...

    Műfaj: Action

    Öntvény: Russell Crowe

    img
  • 2023
    imgFilmek

    A pápa ördögűzője

    A pápa ördögűzője

    7.142 2023 HD

    A filmben Amorth felhatalmazást kap a pápától, hogy ördögűzést hajtson végre, és...

    Műfaj: Horror

    Öntvény: Russell Crowe

    img
  • 2004
    imgFilmek

    The Hundred Days

    The Hundred Days

    5 2004 HD

    Making-of documentary for "Master and Commander: The Far Side of the World"

    Műfaj: Documentary

    Öntvény: Russell Crowe

    img
  • 2023
    imgFilmek

    Sleeping Dogs

    Sleeping Dogs

    1 2023 HD

    Roy Freeman, who is undergoing a cutting-edge Alzheimer’s treatment, is forced to grapple with the impact of an investigation from his former...

    Műfaj: Drama

    Öntvény: Russell Crowe

    img
  • 2000
    imgFilmek

    Túszharc

    Túszharc

    6.091 2000 HD

    Peter Bowman (David Morse) amerikai olajmérnököt túszul ejtik egy dél-amerikai országban. Cége...

    Műfaj: Thriller

    Öntvény: Meg Ryan

    img
  • 2008
    imgFilmek

    Hazugságok hálója

    Hazugságok hálója

    6.624 2008 HD

    Roger Ferris CIA-ügynök céltudatos és bátor ember, nem fél senkitől és semmitől....

    Műfaj: Action

    Öntvény: Leonardo DiCaprio

    img
  • 1999
    imgFilmek

    A bennfentes

    A bennfentes

    7.475 1999 HD

    Jeffrey Wigand (Russell Crow) kutatási és fejlesztési vezetőként dolgozik az egyik legnagyobb dohányipari...

    Műfaj: Drama

    Öntvény: Al Pacino

    img
  • 1995
    imgFilmek

    SID 6.7 - A tökéletes gyilkos

    SID 6.7 - A tökéletes gyilkos

    5.477 1995 HD

    A virtuális valóságra épülõ szimulátor a mesterséges intelligencia legújabb...

    Műfaj: Action

    Öntvény: Denzel Washington

    img
  • 1994
    imgFilmek

    Mennyit érünk

    Mennyit érünk

    6.7 1994 HD

    Jeff és apja a magányos szívek furcsa párosa. Az apa, Harry belép egy számítógépes...

    Műfaj: Comedy

    Öntvény: Jack Thompson

    img
  • 1991
    imgFilmek

    Bizonyíték

    Bizonyíték

    6.547 1991 HD

    A születése óta vak Martin kényszeresen keresi az igazságot. Úgy véli, hogy mindenki hazudik neki,...

    Műfaj: Drama

    Öntvény: Hugo Weaving

    img
  • 1995
    imgFilmek

    Különös varázslat

    Különös varázslat

    5.5 1995 HD

    Cliff Wyatt, a hatalmas politikai karrier előtt álló fiatalember életéből csak egy derék feleség...

    Műfaj: Comedy

    Öntvény: Bridget Fonda

    img
  • 2012
    imgFilmek

    A nyomorultak

    A nyomorultak

    7.337 2012 HD

    A XIX. századi Franciaországban játszódó történet az összetört álmokról, a...

    Műfaj: History

    Öntvény: Hugh Jackman

    img
  • 2010
    imgFilmek

    Az igazi Robin Hood

    Az igazi Robin Hood

    5.7 2010 HD

    Az igazi Robin Hood különbséget tesz a valóság és a hollywoodi mese között és igyekszik...

    Műfaj: Documentary

    Öntvény: Ridley Scott

    img
  • 2012
    imgFilmek

    A vasöklű férfi

    A vasöklű férfi

    5.516 2012 HD

    A feudalista Kínában játszódó történet középpontjában egy kis falu kovácsa...

    Műfaj: Action

    Öntvény: RZA

    img
  • 2013
    imgFilmek

    Megtört város

    Megtört város

    5.92 2013 HD

    Billy Taggart a New York-i ex-zsaru az egyik legjobb rendőr volt a városban, ám utolsó nyomozása során...

    Műfaj: Thriller

    Öntvény: Mark Wahlberg

    img
  • 2005
    imgFilmek

    Strength and Honor: Creating the World of 'Gladiator'

    Strength and Honor: Creating the World of 'Gladiator'

    7 2005 HD

    An in-depth look at the entire making of Ridley Scott's Gladiator. Consisting of: Tale Of The Scribes: Story Development, The Heat Of Battle:...

    Műfaj: Documentary

    Öntvény: Ridley Scott

    img
  • 2015
    imgFilmek

    Apák és lányaik

    Apák és lányaik

    7.1 2015 HD

    Jake Davis Pulitzer-díjas, mentális problémákkal küzdő regényíró, az özvegység...

    Műfaj: Drama

    Öntvény: Amanda Seyfried

    img
  • 2002
    imgFilmek

    Inside a Beautiful Mind

    Inside a Beautiful Mind

    1 2002 HD

    "Behind-the-scenes" documentary on the making of and public reaction to the Ron Howard/Brian Grazer film "A Beautiful Mind." Featuring rare...

    Műfaj: Documentary

    Öntvény: Jennifer Connelly

    img
  • 2022
    imgFilmek

    Minden idők legelképesztőbb sörfuvarja

    Minden idők legelképesztőbb sörfuvarja

    7.673 2022 HD

    Egy férfi története, aki 1967-ben elhagyja New Yorkot, hogy sört vigyen gyerekkori haverjainak a hadseregben, miközben...

    Műfaj: Drama

    Öntvény: Zac Efron

    img
  • 2024
    imgFilmek

    Kraven, a vadász

    Kraven, a vadász

    1 2024 HD

    A gonoszok nem születnek. Azzá nevelik őket. Kraven, a vadász (Aaron Taylor-Johnson), Pókember egyik...

    Műfaj: Action

    Öntvény: Aaron Taylor-Johnson

    img
  • 2006
    imgFilmek

    Steve Irwin: He Changed Our World

    Steve Irwin: He Changed Our World

    6 2006 HD

    Australia says goodbye to The Crocodile Hunter

    Műfaj: Documentary

    Öntvény: Steve Irwin

    img
  • 1995
    imgFilmek

    Gyorsabb a halálnál

    Gyorsabb a halálnál

    6.519 1995 HD

    Tizenegy harangütés és egy halálos lövés. Egy vadnyugati kisvárosban így jelzik a delet. A...

    Műfaj: Western

    Öntvény: Sharon Stone

    img
  • 1990
    imgFilmek

    The Crossing

    The Crossing

    5.167 1990 HD

    A single day. To challenge the past. To accept the present. To decide the future. Sam arrives in his home town after 18 months away, hopeful that...

    Műfaj: Romance

    Öntvény: Robert Mammone

    img
  • 2014
    imgFilmek

    Téli mese

    Téli mese

    6.266 2014 HD

    Ebben a különös világban minden megtörténhet. New York nem az a város, amit ismerünk. Lakói...

    Műfaj: Drama

    Öntvény: Colin Farrell

    img
  • 2018
    imgFilmek

    Eltörölt fiú

    Eltörölt fiú

    7 2018 HD

    Jared boldog és kiegyensúlyozott életet él, barátnője van, iskolai tanulmányai pedig...

    Műfaj: Drama

    Öntvény: Lucas Hedges

    img
  • 2000
    imgFilmek

    Gladiator Games: The Roman Bloodsport

    Gladiator Games: The Roman Bloodsport

    6 2000 HD

    A look at the making of the Gladiator (2000) and the historical aspects presented within the film. Interviews with cast, crew and historical...

    Műfaj: Documentary

    Öntvény: Granville Van Dusen

    img
  • 2024
    imgFilmek

    Rothko

    Rothko

    1 2024 HD

    Kate Rothko, the daughter of revered U.S. painter Mark Rothko, is drawn into a protracted legal battle with her father's estate executors and gallery...

    Műfaj: Drama

    Öntvény: Aisling Franciosi

    img
  • 2017
    imgFilmek

    David Stratton: A Cinematic Life

    David Stratton: A Cinematic Life

    3.8 2017 HD

    A compelling personal journey with David Stratton, as he relates the fascinating development of our cinema history. David guides us from his boyhood...

    Műfaj: Documentary

    Öntvény: David Stratton

    img
  • 2019
    imgFilmek

    A Kelly banda igaz története

    A Kelly banda igaz története

    5.939 2019 HD

    Magával ragadó történet a világ egyik legismertebb banditájáról, Ned Kelly-ről, aki...

    Műfaj: Crime

    Öntvény: George MacKay

    img
  • 2007
    imgFilmek

    Postcards From Provence

    Postcards From Provence

    1 2007 HD

    Műfaj: Documentary

    Öntvény: Didier Bourdon

    img
  • 2011
    imgFilmek

    Watch The Throne (Documentary)

    Watch The Throne (Documentary)

    1 2011 HD

    A 10 minute long documentary showing the Watch The Throne sessions. Contains snippets of songs such as "Lift Off" and "Why I Love You".

    Műfaj: Documentary

    Öntvény: Kanye West

    img
  • 2013
    imgFilmek

    Az acélember

    Az acélember

    6.614 2013 HD

    Clark Kent a Kripton bolygó szülöttje, és még gyerekként érkezett a Földre, egy meteor...

    Műfaj: Action

    Öntvény: Henry Cavill

    img
  • 2008
    imgFilmek

    Sunlight and Shadow: The Visual Style of 'L.A. Confidential'

    Sunlight and Shadow: The Visual Style of 'L.A. Confidential'

    8 2008 HD

    Curtis Hanson and his behind-the-scenes collaborators reveal the secrets of bringing 1950s Los Angeles to life in unforgettable style.

    Műfaj: Documentary

    Öntvény: Kim Basinger

    img
  • 2022
    imgFilmek

    Prizefighter: Jem Belcher élete

    Prizefighter: Jem Belcher élete

    6.362 2022 HD

    A 19. század fordulóján az ökölvívás volt a királyok sportja, és egy tehetséges...

    Műfaj: History

    Öntvény: Matt Hookings

    img
  • 2017
    imgFilmek

    A múmia

    A múmia

    5.508 2017 HD

    Az ókori királynõ, kinek életét igazságtalanul oltották ki, évezredek óta nyugszik...

    Műfaj: Fantasy

    Öntvény: Tom Cruise

    img
  • 2008
    imgFilmek

    Whatever You Desire: Making 'L.A. Confidential'

    Whatever You Desire: Making 'L.A. Confidential'

    7 2008 HD

    Director Curtis Hanson and his cast and crew discuss the arduous but rewarding process of creating a modern classic.

    Műfaj: Documentary

    Öntvény: Kim Basinger

    img
  • 2013
    imgFilmek

    Les Misérables: The History of the World's Greatest Story

    Les Misérables: The History of the World's Greatest Story

    7.8 2013 HD

    From Victor Hugo`s classic French novel of the nineteenth century to Tom Hooper`s award winning blockbuster, Les Misérables has undergone one...

    Műfaj: Documentary

    Öntvény: Lea Salonga

    img
  • 2022
    imgFilmek

    Thor: Szerelem és mennydörgés

    Thor: Szerelem és mennydörgés

    6.516 2022 HD

    Thor Valkűr király, Korg és ex-barátnője, Jane Foster - aki bármily meglepő, képes használni...

    Műfaj: Fantasy

    Öntvény: Chris Hemsworth

    img
  • 2022
    imgFilmek

    Marvel Studios Assembled: The Making of Thor: Love and Thunder

    Marvel Studios Assembled: The Making of Thor: Love and Thunder

    7.047 2022 HD

    Settle in with the likes of Taika Waititi, Chris Hemsworth, Natalie Portman, Christian Bale, and Tessa Thompson, and as they divulge the secrets...

    Műfaj: Documentary

    Öntvény: Chris Hemsworth

    img
  • 1992
    imgFilmek

    Mokaszin

    Mokaszin

    5.3 1992 HD

    Wallace elismert szakember, akinek a termelékenységi hatásfok növelése a specialitása. Egy hatalmas...

    Műfaj: Comedy

    Öntvény: Anthony Hopkins

    img
  • 1990
    imgFilmek

    A véreskü

    A véreskü

    5 1990 HD

    1942.Ambon, Délkelet-Ázsia. 1100 ausztrál hadifogolyból alig 300-an élik túl japán...

    Műfaj: Drama

    Öntvény: Bryan Brown

    img
  • 2022
    imgFilmek

    The Ghost of Richard Harris

    The Ghost of Richard Harris

    6 2022 HD

    A candid and revealing insight into the private life and public career of Richard Harris. One of the most remarkable actors of his generation, the...

    Műfaj: Documentary

    Öntvény: Richard Harris

    img
  • 2012
    imgFilmek

    La Classe américaine

    La Classe américaine

    5.8 2012 HD

    The story of the successful publicity campaign that made it possible for the French film The Artist (2011) to win five Academy Awards: an intimate...

    Műfaj: Documentary

    Öntvény: Michel Hazanavicius

    img
  • 2019
    imgFilmek

    Gladiateur, glaive et fantasmes

    Gladiateur, glaive et fantasmes

    6.6 2019 HD

    The silent cinema had already created colossal movies based on ancient civilizations, but it is in the 1950s when peplums reach their apogee in...

    Műfaj: Documentary

    Öntvény: Julien Bocher

    img
  • 2002
    imgFilmek

    Ultimate Fights from the Movies

    Ultimate Fights from the Movies

    4.8 2002 HD

    In their second film compilation following their 'Boogeymen:The Killer Compilation' series, FlixMix takes you into the history of action movies from...

    Műfaj: Documentary

    Öntvény: Jet Li

    img
  • 2016
    imgFilmek

    The Last Laugh

    The Last Laugh

    7.1 2016 HD

    Feature documentary about humor and the Holocaust, examining whether it is ever acceptable to use humor in connection with a tragedy of that scale,...

    Műfaj: Documentary

    Öntvény: Sarah Silverman

    img
  • 2021
    imgFilmek

    Zack Snyder: Az Igazság Ligája

    Zack Snyder: Az Igazság Ligája

    8.189 2021 HD

    Hogy Superman végső áldozata ne legyen hiábavaló, Bruce Wayne és Diana összefog, és...

    Műfaj: Action

    Öntvény: Ben Affleck

    img
  • 2021
    imgFilmek

    Noi siamo cinema

    Noi siamo cinema

    1 2021 HD

    An Italian documentary about Italian cinema.

    Műfaj: Documentary

    Öntvény: Scarlett Johansson

    img
  • 2017
    imgFilmek

    Háborús gépezet

    Háborús gépezet

    5.578 2017 HD

    A történet középpontjában a Pitt által alakított magabiztos, született vezető...

    Műfaj: Comedy

    Öntvény: Brad Pitt

    img
  • 2014
    imgFilmek

    And the Oscar Goes To...

    And the Oscar Goes To...

    7.163 2014 HD

    The story of the gold-plated statuette that became the film industry's most coveted prize, AND THE OSCAR GOES TO... traces the history of the Academy...

    Műfaj: Documentary

    Öntvény: Anjelica Huston

    img
  • 2014
    imgFilmek

    Akihez beszél a föld

    Akihez beszél a föld

    6.8 2014 HD

    Műfaj: War

    Öntvény: Russell Crowe

    img
  • 2022
    imgFilmek

    Pókerarc

    Pókerarc

    5.589 2022 HD

    Műfaj: Thriller

    Öntvény: Russell Crowe

    img
  • 2010
    imgFilmek

    Robin Hood

    Robin Hood

    6.388 2010 HD

    Műfaj: Action

    Öntvény: Russell Crowe

    img
  • 2015
    imgFilmek

    Apák és lányaik

    Apák és lányaik

    7.1 2015 HD

    Műfaj: Drama

    Öntvény: Amanda Seyfried

    img
  • 2022
    imgFilmek

    Pókerarc

    Pókerarc

    5.589 2022 HD

    Műfaj: Thriller

    Öntvény: Russell Crowe

    img
  • 2023
    imgS36 E20

    LIVE with Kelly and Mark

    LIVE with Kelly and Mark

    5.5 2023 HD

    A morning talk show with A-list celebrity guests, top-notch performances and one-of-a-kind segments that are unrivaled on daytime television, plus...

    Műfaj: Talk

    Öntvény: Kelly Ripa

    img
  • 2023
    imgS28 E87

    The Daily Show

    The Daily Show

    6.3 2023 HD

    Trevor Noah and The World's Fakest News Team tackle the biggest stories in news, politics and pop culture.

    Műfaj: News

    Öntvény:

    img
  • 2023
    imgS39 E9

    Neighbours

    Neighbours

    6.7 2023 HD

    Neighbours is an Australian television soap opera. The show's storylines concern the domestic and professional lives of the people who live and work...

    Műfaj: Soap

    Öntvény: Stefan Dennis

    img
  • 2018
    imgS22 E7

    Inside the Actors Studio

    Inside the Actors Studio

    7.4 2018 HD

    James Lipton sits down with some of the world's most accomplished actors and directors for penetrating, fascinating interviews.

    Műfaj: Talk

    Öntvény: James Lipton

    img
  • 2022
    imgS19 E176

    The Ellen DeGeneres Show

    The Ellen DeGeneres Show

    5.766 2022 HD

    The Ellen DeGeneres Show, often shortened to just Ellen, is an American television talk show hosted by comedian/actress Ellen DeGeneres.

    Műfaj: Comedy

    Öntvény: Ellen DeGeneres

    img
  • 2009
    imgS3 E8

    The Chaser's War on Everything

    The Chaser's War on Everything

    7.3 2009 HD

    The Chaser's War on Everything was an Australian television satirical comedy series broadcast on the Australian Broadcasting Corporation television...

    Műfaj: Comedy

    Öntvény: Chris Taylor

    img
  • 2013
    imgS21 E193

    The Tonight Show with Jay Leno

    The Tonight Show with Jay Leno

    5.455 2013 HD

    The Tonight Show with Jay Leno is an American late-night talk show hosted by Jay Leno that initially aired from May 25, 1992 to May 29, 2009, and...

    Műfaj: Talk

    Öntvény: Jay Leno

    img
  • 2009
    imgS16 E98

    Late Night with Conan O'Brien

    Late Night with Conan O'Brien

    7.1 2009 HD

    Late Night with Conan O'Brien is an American late-night talk show hosted by Conan O'Brien that aired 2,725 episodes on NBC between 1993 and 2009. The...

    Műfaj: Comedy

    Öntvény: Conan O'Brien

    img
  • 2008
    imgS2 E7

    Felfedezőatlasz

    Felfedezőatlasz

    6 2008 HD

    Megújult formában a díjnyertes Atlasz sorozat. A lélegzetelállító felvételekkel és...

    Műfaj: Documentary

    Öntvény: James Spader

    img
  • 2004
    imgS1 E10

    Celebrities Uncensored

    Celebrities Uncensored

    2.5 2004 HD

    Celebrities Uncensored is a TV program on the E! network that edited together amusing paparazzi footage of celebrities, usually in public places such...

    Műfaj: News

    Öntvény: Jess Harnell

    img
  • 2011
    imgS1 E3

    Inside 9/11

    Inside 9/11

    9.7 2011 HD

    An exclusive, in-depth look into the events that led up to 9/11 by tracing the timeline from al Qaeda's earliest origins through the aftermath...

    Műfaj: Documentary

    Öntvény: Russell Crowe

    img
  • 2023
    imgS71 E1

    Oscar-gála

    Oscar-gála

    6.903 2023 HD

    Az Oscar-díj (hivatalos angol nevén Academy Award) az Egyesült Államok legrangosabb filmművészeti díja,...

    Műfaj:

    Öntvény: Jimmy Kimmel

    img
  • 1993
    imgS2 E22

    The Late Show

    The Late Show

    8.5 1993 HD

    The Late Show was a popular Australian comedy show, which ran for two seasons on ABC from 18 July 1992 to 30 October 1993.

    Műfaj: Comedy

    Öntvény: Pete Smith

    img
  • 2023
    imgS18 E17

    El hormiguero

    El hormiguero

    5.3 2023 HD

    El Hormiguero is a Spanish television program with a live audience focusing on comedy, science, and politics running since September 2006. It is...

    Műfaj: Comedy

    Öntvény: Pablo Motos

    img
  • 1992
    imgS5 E13

    Acropolis Now

    Acropolis Now

    5 1992 HD

    Acropolis Now was an Australian sitcom set in a Greek cafe in Melbourne of the same name that ran for 63 episodes from 1989 to 1992 on the Seven...

    Műfaj: Comedy

    Öntvény: Nick Giannopoulos

    img
  • 1996
    imgS5 E9

    Police Rescue

    Police Rescue

    5.8 1996 HD

    Police Rescue was an Australian television series The series dealt with the New South Wales Police Rescue Squad based in Sydney and their work...

    Műfaj: Action & Adventure

    Öntvény: Gary Sweet

    img
  • 2023
    imgS8 E101

    The Late Late Show with James Corden

    The Late Late Show with James Corden

    5.55 2023 HD

    Once Craig Ferguson retires, James Corden will be taking over The Late Late Show. The show is a late night talk show that interviews celebrities and...

    Műfaj: Talk

    Öntvény: James Corden

    img
  • 2009
    imgS10 E36

    Rove

    Rove

    8 2009 HD

    Rove, formerly Rove Live, was an Australian television variety show which premiered on the Nine Network on 22 September 1999, before moving to...

    Műfaj: Comedy

    Öntvény: Nick Maxwell

    img
  • 2023
    imgS48 E18

    Saturday Night Live

    Saturday Night Live

    6.9 2023 HD

    A late-night live television sketch comedy and variety show created by Lorne Michaels. The show's comedy sketches, which parody contemporary culture...

    Műfaj: Comedy

    Öntvény:

    img
  • 2023
    imgS31 E1

    The Graham Norton Show

    The Graham Norton Show

    7.1 2023 HD

    Each week celebrity guests join Irish comedian Graham Norton to discuss what's being going on around the world that week. The guests poke fun...

    Műfaj: Comedy

    Öntvény: Graham Norton

    img
  • 2019
    imgS1 E7

    A legharsányabb hang

    A legharsányabb hang

    7.989 2019 HD

    A sorozat a Fox News hírcsatorna alapítója, Roger Ailes felemelkedését és bukását...

    Műfaj: War & Politics

    Öntvény: Russell Crowe

    img
  • 2020
    imgS2 E2

    Take Us Home: Leeds United

    Take Us Home: Leeds United

    6.1 2020 HD

    English football's famous 'fallen giant' Leeds United is at the start of a journey: to win promotion back to the Premier League. New owner Andrea...

    Műfaj: Documentary

    Öntvény: Russell Crowe

    img
  • 2019
    imgS33 E1

    Seitenblicke

    Seitenblicke

    1 2019 HD

    An Austrian magazine-TV show.

    Műfaj: Documentary

    Öntvény:

    img
  • 2020
    imgS24 E25

    Leute heute

    Leute heute

    4 2020 HD

    Műfaj: News

    Öntvény:

    img
  • 1969
    imgS E

    ARK: The Animated Series

    ARK: The Animated Series

    1 1969 HD

    In a mysterious primeval land populated by dinosaurs and other extinct creatures, people from throughout human history have been resurrected. When...

    Műfaj: Animation

    Öntvény: Tatanka Means

    img
  • 1991
    imgS1 E6

    Brides of Christ

    Brides of Christ

    7 1991 HD

    Diane, a young woman growing up in Australia in the mid 1960s, walks away from her fiancé to join a convent after being sure she has a calling...

    Műfaj: Drama

    Öntvény: Brenda Fricker

    img
  • 2021
    imgS1 E4

    A Nagy-korallzátony: Egy élő kincs

    A Nagy-korallzátony: Egy élő kincs

    8 2021 HD

    A négyrészes sorozat a zátony különböző zugait és mélységeit tárja fel,...

    Műfaj: Documentary

    Öntvény: Russell Crowe

    img
  • 2023
    imgS19 E4

    Made in Hollywood

    Made in Hollywood

    4.8 2023 HD

    Made in Hollywood is a talk show hosted by Kylie Erica Mar and Julie L. Harkness airing in syndication since September 30, 2005. The series is...

    Műfaj: Talk

    Öntvény:

    img
  • 2023
    imgS11 E1

    The Tonight Show Starring Jimmy Fallon

    The Tonight Show Starring Jimmy Fallon

    6.038 2023 HD

    Jimmy Fallon a házigazdája a Tonight Show-nak, melyben humoros formában interjúvolja meg a legnagyobb...

    Műfaj: Comedy

    Öntvény: Jimmy Fallon

    img
  • 2021
    imgS3 E6

    The Sound

    The Sound

    1 2021 HD

    Celebrating the movers and shakers of the Australian music scene, showcasing some of the country's best musicians with exclusive live performances...

    Műfaj: Talk

    Öntvény:

    img
  • 2013
    imgS1 E6

    The Frame

    The Frame

    1 2013 HD

    A journey through the world of classic and contemporary cinema.

    Műfaj: News

    Öntvény: Sofía Alvarado

    img
  • 2022
    imgS48 E1

    AACTA Awards

    AACTA Awards

    1 2022 HD

    The Australian Academy of Cinema and Television Arts (AACTA) Awards are a continuum of the AFI Awards, which have honoured screen excellence in...

    Műfaj: Documentary

    Öntvény:

    img
  • 2010
    imgS1 E6

    Damage Control

    Damage Control

    1 2010 HD

    Injury is every athlete’s dread – the instant hard-fought careers plunge from glory to gut-wrenching disaster. From the moment of damage,...

    Műfaj: Documentary

    Öntvény: Russell Crowe

    img