Uma Thurman

Uma Thurman

Uma Karuna Thurman (Boston, Massachusetts, 1970. április 29. –) Golden Globe-díjas és Oscar-díjra jelölt amerikai színésznő. Anyja pszichoterapeuta, apja tibeti buddhista szerzetes és egyetemi tanár. Uma otthagyta a gimnáziumot, hogy New Yorkba költözhessen. Modellként dolgozott, első filmszerepe egy vámpír volt a Kiss Daddy Goodnight-ban. Az 1988-as Veszedelmes viszonyok után vált erotikus karaktereket megformáló színésznővé. A következő években több főszerep kísérte karrierjét, de igazán ismert a Ponyvaregényben lett. A drogos Mia Wallace megformálásáért a legjobb női mellékszereplőnek járó Oscar-díj-ra is jelölték. Később vígjátékokban is játszott. A Woody Allen rendezte A világ második legjobb gitárosa c. film után Uma visszatért modellkarrierjéhez, a Lancome cég reklámarca volt. Az Empire Magazine a filmtörténelem 100 legszexisebb sztárja közé sorolta. Uma Gary Oldman színész felesége volt 1990-től 1992-ig, s kapcsolata volt még Timothy Huttonnal és Robert De Niróval is. Később férjhez ment Ethan Hawke-hoz, aki filmbéli partnere volt a Gattacaban is, ennek forgatásán ismerkedtek meg. Két gyermekük született: lánya Maya Ray 1998-ban, fia Levon Roan 2002-ben. 2005-ben elváltak. Harmadik gyermeke (kislány) Arpad Busson-nal való kapcsolatából született 2012-ben.

  • Cím: Uma Thurman
  • Népszerűség: 56.058
  • Ismert: Acting
  • Születésnap: 1970-04-29
  • Születési hely: Boston, Massachusetts, USA
  • Honlap:
  • Más néven: 우마 서먼, Ума Турман, 乌玛·瑟曼, Uma Karuna Thurman, Ούμα Καρούνα Θέρμαν, Ούμα Θέρμαν, ユマ・サーマン
img

Uma Thurman Filmek

  • 2004
    imgFilmek

    Kill Bill 2.

    Kill Bill 2.

    7.878 2004 HD

    A Menyasszony végzett két egykori tárával, majd tovább folytatja bosszúhadjáratát. A...

    Műfaj: Akció

    Öntvény: Uma Thurman

    img
  • 2005
    imgFilmek

    Első a szerelem

    Első a szerelem

    5.946 2005 HD

    A frissen elvált, 37 éves Rafi, aki a divat világának kifinomult, magasabb szféráiban mozgó,...

    Műfaj: Vígjáték

    Öntvény: Uma Thurman

    img
  • 2006
    imgFilmek

    A szuper exnőm

    A szuper exnőm

    5.091 2006 HD

    Matt úgy érzi, Jenny személyében végre megtalálta a tökéletes lányt, akiről...

    Műfaj: Vígjáték

    Öntvény: Uma Thurman

    img
  • 2009
    imgFilmek

    Anya a pácban

    Anya a pácban

    5.029 2009 HD

    Eliza kétgyermekes New York-i családanya. A gyereknevelés nem könnyű feladat, hát még két...

    Műfaj: Vígjáték

    Öntvény: Uma Thurman

    img
  • 1996
    imgFilmek

    Vonzások és állatságok

    Vonzások és állatságok

    6.003 1996 HD

    Volt már szerelmes valakibe, akinek csak a hangját hallotta? Brian (Ben Chaplin) például ilyen...

    Műfaj: Vígjáték

    Öntvény: Uma Thurman

    img
  • 2007
    imgFilmek

    Szemvillanás alatt

    Szemvillanás alatt

    6.066 2007 HD

    A zabolátlan, merész és élénk képzelőerővel megáldott tinédzser Diana (Evan Rachel...

    Műfaj: Thriller

    Öntvény: Uma Thurman

    img
  • 1994
    imgFilmek

    Néha a csajok is úgy vannak vele

    Néha a csajok is úgy vannak vele

    4.3 1994 HD

    Sissy abnormálisan hosszúra nőtt hüvelykujjal született, és ez komoly gondokat okoz neki...

    Műfaj: Vígjáték

    Öntvény: Uma Thurman

    img
  • 2008
    imgFilmek

    Férj és féleség

    Férj és féleség

    5.525 2008 HD

    A népszerű szerelmi szakértő, Dr. Emma Lloyd egy rádiós műsorban tartott tanácsadása...

    Műfaj: Vígjáték

    Öntvény: Uma Thurman

    img
  • 2002
    imgFilmek

    Hysterical Blindness

    Hysterical Blindness

    6.122 2002 HD

    Two friends lament their unhappy single lives while searching for Mr. Right in 1980s New Jersey.

    Műfaj: Dráma

    Öntvény: Uma Thurman

    img
  • 2010
    imgFilmek

    Mögöttes szándék

    Mögöttes szándék

    5.1 2010 HD

    Sam Davis meghívja az egykori legjobb barátját egy hétvégére a híres dokumentumfilmes...

    Műfaj: Comedy

    Öntvény: Uma Thurman

    img
  • 2008
    imgFilmek

    Bádogtepsi

    Bádogtepsi

    4.5 2008 HD

    A történet három emberről, két férfiról és egy nőről szól, akik...

    Műfaj: TV Movie

    Öntvény: Uma Thurman

    img
  • 2003
    imgFilmek

    Kill Bill

    Kill Bill

    7.97 2003 HD

    A Menyasszony egykor hírhedt bérgyilkosnő volt, egy világklasszis női bérgyilkos-csapat tagja. Ám terhes...

    Műfaj: Action

    Öntvény: Uma Thurman

    img
  • 1969
    imgFilmek

    Anita

    Anita

    1 1969 HD

    The story of the former beauty queen and singer, Anita Bryant, who later in life gained notoriety by campaigning in the 1970s to repeal laws that...

    Műfaj:

    Öntvény: Uma Thurman

    img
  • 2014
    imgFilmek

    Jump!

    Jump!

    7 2014 HD

    During a 48hr observation at a psych facility, Jack meets Wendy, a young woman with a unique obsession.

    Műfaj: Comedy

    Öntvény: Uma Thurman

    img
  • 2014
    imgFilmek

    The Gift

    The Gift

    6.4 2014 HD

    A department store gift wrapper is a lonely spectator at the centre of the festive season until a stage magician makes a surprising request.

    Műfaj: Romance

    Öntvény: Uma Thurman

    img
  • 2014
    imgFilmek

    The Mundane Goddess

    The Mundane Goddess

    6.4 2014 HD

    Hera, Queen of the Greek gods, is forced to live a mundane existence among modern day humans. In an effort to cope with this reality she visits a...

    Műfaj: Comedy

    Öntvény: Uma Thurman

    img
  • 2011
    imgFilmek

    Kill Bill: The Whole Bloody Affair

    Kill Bill: The Whole Bloody Affair

    7.973 2011 HD

    Az első két rész egyben véresebb és nem kivágott jelenetekkel.

    Műfaj: Action

    Öntvény: Uma Thurman

    img
  • 1987
    imgFilmek

    Gyilkos féltékenység

    Gyilkos féltékenység

    5.85 1987 HD

    Laura azzal keresi a kenyerét, hogy vagyonos középkorú férfiakat elcsábít, majd altatót keverve...

    Műfaj: Drama

    Öntvény: Uma Thurman

    img
  • 2018
    imgFilmek

    Gyémánthajsza

    Gyémánthajsza

    4 2018 HD

    Harriett és Peter Fox, a szélhámos pár lába alatt forró lett a talaj Angliában, miután egy...

    Műfaj: Comedy

    Öntvény: Uma Thurman

    img
  • 1969
    imgFilmek

    Tau Ceti Foxtrot

    Tau Ceti Foxtrot

    1 1969 HD

    A group of rebels set out to kill the oligarchs and military thugs who terrorize a war-torn planet in the remote Tau Ceti solar system.

    Műfaj: Action

    Öntvény: Uma Thurman

    img
  • 2023
    imgFilmek

    The Kill Room

    The Kill Room

    6.218 2023 HD

    Egy bérgyilkos, a főnöke és egy műkereskedő története. Egy pénzmosási tervnek...

    Műfaj: Thriller

    Öntvény: Uma Thurman

    img
  • 2007
    imgFilmek

    Mission Zero

    Mission Zero

    8.5 2007 HD

    Műfaj: Action

    Öntvény: Uma Thurman

    img
  • 2021
    imgFilmek

    Pumas: Legends of the Ice Mountains

    Pumas: Legends of the Ice Mountains

    8.5 2021 HD

    Travel to the ice mountains of Chile to discover the secrets of the puma (aka panther, mountain lion and cougar) the area's largest predator....

    Műfaj: Documentary

    Öntvény: Uma Thurman

    img
  • 1997
    imgFilmek

    Batman és Robin

    Batman és Robin

    4.336 1997 HD

    Hideg borzongás lett úrrá Gotham City-n, jeges rémület szorítja össze a városlakók...

    Műfaj: Action

    Öntvény: George Clooney

    img
  • 1997
    imgFilmek

    Gattaca

    Gattaca

    7.554 1997 HD

    A fiatal Vincent genetikailag alacsonyabb rendű, ezért felveszi a felsőbbrendű -ám egy baleset következtében...

    Műfaj: Thriller

    Öntvény: Ethan Hawke

    img
  • 1993
    imgFilmek

    Veszett kutya és Glória

    Veszett kutya és Glória

    6 1993 HD

    Wayne Dobie a chicagói rendőrség helyszínelő csoportjának technikusa. A természete miatt a...

    Műfaj: Comedy

    Öntvény: Robert De Niro

    img
  • 2005
    imgFilmek

    Csak lazán!

    Csak lazán!

    5.443 2005 HD

    Chilinek már elege lett a filmes bizniszből, és egy merész váltással inkább a zeneiparban...

    Műfaj: Comedy

    Öntvény: John Travolta

    img
  • 1991
    imgFilmek

    Robin Hood

    Robin Hood

    5.739 1991 HD

    Fellázad a zsarnok normann uraság, Sir Miles Folcanet ellen Robin Hood, a fiatal angol nemes. Elfogják és...

    Műfaj: Adventure

    Öntvény: Patrick Bergin

    img
  • 2000
    imgFilmek

    Vatel

    Vatel

    6.12 2000 HD

    1671 - François Vatel a büszke, de megöregedett és anyagilag tönkrement Condé herceg hűséges inasa. A...

    Műfaj: History

    Öntvény: Gérard Depardieu

    img
  • 1998
    imgFilmek

    Bosszúállók

    Bosszúállók

    4.363 1998 HD

    Sir August de Wynter kezébe kaparintotta az uralmat az időjárás felett, és bibliai méretű...

    Műfaj: Action

    Öntvény: Ralph Fiennes

    img
  • 2003
    imgFilmek

    A felejtés bére

    A felejtés bére

    6.184 2003 HD

    Michael Jenningsre vadásznak, de nem tudja, miért. A világhíres zsenit csúcstechnológiával...

    Műfaj: Action

    Öntvény: Ben Affleck

    img
  • 2000
    imgFilmek

    Az aranyserleg

    Az aranyserleg

    6.044 2000 HD

    A film cselekménye a XX. század elején játszódik. A pénztelen olasz Amerigo herceg szerelmes a fiatal...

    Műfaj: Romance

    Öntvény: Kate Beckinsale

    img
  • 1990
    imgFilmek

    Henry és June

    Henry és June

    6.194 1990 HD

    1931 bohém Párizsában járunk. Henry Miller, a híres író és felesége, a titokzatos...

    Műfaj: Romance

    Öntvény: Fred Ward

    img
  • 1990
    imgFilmek

    Where the Heart Is

    Where the Heart Is

    6 1990 HD

    A wealthy businessman shows his young adult kids how tough life can be.

    Műfaj: Comedy

    Öntvény: Dabney Coleman

    img
  • 2012
    imgFilmek

    Bel Ami – A szépfiú

    Bel Ami – A szépfiú

    5.268 2012 HD

    Georges Duroy fiatal, jóképű, nagyon ambiciózus fiatalember. Leszerelt katonaként egy huszadrangú...

    Műfaj: Romance

    Öntvény: Robert Pattinson

    img
  • 2018
    imgFilmek

    Sötét folyosók

    Sötét folyosók

    5.546 2018 HD

    Amikor Kit Gordy meglátja Blackwood Hall magas kapuját, csak az jár a fejében: ez a hely gonosz. A fenyegető...

    Műfaj: Horror

    Öntvény: AnnaSophia Robb

    img
  • 2000
    imgFilmek

    Without Lying Down: Frances Marion and the Power of Women in Hollywood

    Without Lying Down: Frances Marion and the Power of Women in Hollywood

    7 2000 HD

    From 1915-1939, Frances Marion was one of the most powerful talents in the movie industry. In one of the most liberating eras for women in film, she...

    Műfaj: Documentary

    Öntvény: Frances Marion

    img
  • 2020
    imgFilmek

    Nagypapa hadművelet

    Nagypapa hadművelet

    6.4 2020 HD

    Ed, családja unszolására beköltözik a lányáékhoz, ezzel akaratlanul is kitúrva...

    Műfaj: Comedy

    Öntvény: Robert De Niro

    img
  • 2017
    imgFilmek

    Kalachakra l'Eveil

    Kalachakra l'Eveil

    10 2017 HD

    Immersed in the colorful and vibrant setting of Dharamsala (India), four individuals from very different backgrounds come together to face their...

    Műfaj: Documentary

    Öntvény: Tenzin Gyatso

    img
  • 2023
    imgFilmek

    The Calm

    The Calm

    5.5 2023 HD

    The i7 M70 stars alongside Pom Klementieff in this thrill ride that takes the Guardians of the Galaxy star on a mission to Cannes, France, the night...

    Műfaj: Action

    Öntvény: Pom Klementieff

    img
  • 1994
    imgFilmek

    Ponyvaregény

    Ponyvaregény

    8.489 1994 HD

    Adott két idősödő, szabad szájú, tökös, szimpatikus gengszter, Vincent és Jules, akik igyekeznek...

    Műfaj: Thriller

    Öntvény: John Travolta

    img
  • 1992
    imgFilmek

    Jennifer 8

    Jennifer 8

    6.03 1992 HD

    Kisvárosban keres nyugalmat John Berlin, a kiégett nagyvárosi zsaru. Ezzel szemben szörnyű...

    Műfaj: Crime

    Öntvény: Andy García

    img
  • 1998
    imgFilmek

    A nyomorultak

    A nyomorultak

    7.205 1998 HD

    Jean Valjean (Liam Neeson) közel húszévi kényszermunka után kiszabadul. Büntetését...

    Műfaj: Crime

    Öntvény: Liam Neeson

    img
  • 1992
    imgFilmek

    Dermesztő szenvedélyek

    Dermesztő szenvedélyek

    5.7 1992 HD

    Isaac Barr sikeres pszichiáter, mindene megvan, amire csak szüksége lehet az életben. Egy szép napon azonban...

    Műfaj: Drama

    Öntvény: Richard Gere

    img
  • 1988
    imgFilmek

    Johnny, a tökéletes

    Johnny, a tökéletes

    4.5 1988 HD

    Vígjáték egy középiskolás sztársportolóról, akit minden amerikai egyetem meg akar...

    Műfaj: Comedy

    Öntvény: Anthony Michael Hall

    img
  • 2001
    imgFilmek

    Visszajátszás

    Visszajátszás

    6.862 2001 HD

    Két régi barát tíz évvel az érettségi után újra találkozik egy amerikai...

    Műfaj: Drama

    Öntvény: Ethan Hawke

    img
  • 2005
    imgFilmek

    Producerek

    Producerek

    6.2 2005 HD

    Max Bialystock, a sikertelen producer és ifjú könyvelője, Leo Bloom kieszeli a tökéletes tervet, amellyel...

    Műfaj: Comedy

    Öntvény: Nathan Lane

    img
  • 1995
    imgFilmek

    Itália csókja

    Itália csókja

    6 1995 HD

    Az idősödő Miss Bentley (Vanessa Redgrave) minden nyáron egy vadregényes olasz tó melletti villában...

    Műfaj: Comedy

    Öntvény: Vanessa Redgrave

    img
  • 2012
    imgFilmek

    Kispályás szerelem

    Kispályás szerelem

    5.7 2012 HD

    Egy volt élsportoló, George ismét sikereket szeretne elérni. Amikor lehetősége nyílik arra, hogy...

    Műfaj: Comedy

    Öntvény: Gerard Butler

    img
  • 2018
    imgFilmek

    A ház, amit Jack épített

    A ház, amit Jack épített

    7.156 2018 HD

    A hetvenes-nyolcvanas évek Amerikájában követjük Jack, a sorozatgyilkos öt gyilkosságának...

    Műfaj: Drama

    Öntvény: Matt Dillon

    img
  • 2023
    imgFilmek

    Vörös, fehér és királykék

    Vörös, fehér és királykék

    8.122 2023 HD

    A Casey McQuiston azonos című regénye alapján készült történet középpontjában...

    Műfaj: Comedy

    Öntvény: Taylor Zakhar Perez

    img
  • 1969
    imgFilmek

    Oh, Canada

    Oh, Canada

    1 1969 HD

    Famed Canadian-American leftist documentary filmmaker Leonard Fife was one of sixty thousand draft evaders and deserters who fled to Canada to avoid...

    Műfaj: Drama

    Öntvény: Richard Gere

    img
  • 1999
    imgFilmek

    A világ második legjobb gitárosa

    A világ második legjobb gitárosa

    6.838 1999 HD

    Emmet Ray, a harmincas évek legendás jazzgitárosa felelőtlen, dőzsölő, arrogáns és pimasz...

    Műfaj: Comedy

    Öntvény: Sean Penn

    img
  • 2013
    imgFilmek

    Love, Marilyn

    Love, Marilyn

    6.544 2013 HD

    Using the book 'Fragments', which collects Marilyn Monroe's poems, notes and letters, and with participation from the Arthur Miller and Truman Capote...

    Műfaj: Documentary

    Öntvény: Elizabeth Banks

    img
  • 2022
    imgFilmek

    Stargirl Hollywoodban

    Stargirl Hollywoodban

    6.7 2022 HD

    Stargirl Caraway az arizonai Micából a zene, az álmok és a lehetőségek világába utazik. Amikor...

    Műfaj: Comedy

    Öntvény: Grace VanderWaal

    img
  • 2003
    imgFilmek

    The Making of 'Kill Bill Vol. 1'

    The Making of 'Kill Bill Vol. 1'

    7.25 2003 HD

    The documentary of Kill Bill Vol. 1, and how it was made. This is a documentary found on the DVD of Kill Bill Vol. 1. It consists of interviews,...

    Műfaj: Documentary

    Öntvény: Lawrence Bender

    img
  • 1996
    imgFilmek

    Duke of Groove

    Duke of Groove

    6.75 1996 HD

    Mother takes her teenage son to a party, to make sure he will not be at home when father leaves the family for good.

    Műfaj: Drama

    Öntvény: Kate Capshaw

    img
  • 1996
    imgFilmek

    Gyönyörű lányok

    Gyönyörű lányok

    6.638 1996 HD

    Már tíz éve elváltak útjaik, amikor elvégezvén iskoláikat, ki itt, ki ott találta meg...

    Műfaj: Comedy

    Öntvény: Timothy Hutton

    img
  • 2013
    imgFilmek

    A nimfomániás - 1. rész

    A nimfomániás - 1. rész

    6.9 2013 HD

    Joe-ra (Charlotte Gainsbourg) egy nap egy sikátorban fekve a rideg utcakövön talál rá az éppen boltba...

    Műfaj: Drama

    Öntvény: Charlotte Gainsbourg

    img
  • 1988
    imgFilmek

    Veszedelmes viszonyok

    Veszedelmes viszonyok

    7.21 1988 HD

    Stephen Frears filmje sokadik feldolgozása Choderlos de Laclos azonos című regényének, mely a múlt...

    Műfaj: Drama

    Öntvény: Glenn Close

    img
  • 2004
    imgFilmek

    The Making of 'Kill Bill Vol. 2'

    The Making of 'Kill Bill Vol. 2'

    8 2004 HD

    The documentary of Kill Bill Vol.2, and how it was made. This is a documentary found on the DVD of Kill Bill Vol. 2. It consists of interviews,...

    Műfaj: Documentary

    Öntvény: Quentin Tarantino

    img
  • 1969
    imgFilmek

    The Old Guard 2

    The Old Guard 2

    1 1969 HD

    A sequel to 2020's 'The Old Guard'.

    Műfaj: Action

    Öntvény: Charlize Theron

    img
  • 2015
    imgFilmek

    Az ételművész

    Az ételművész

    6.513 2015 HD

    Adam Jones egy mesterséf, aki tönkretette a karierjét rettenetes viselkedésével és a kemény drogokkal....

    Műfaj: Drama

    Öntvény: Bradley Cooper

    img
  • 1988
    imgFilmek

    Münchausen báró kalandjai

    Münchausen báró kalandjai

    6.936 1988 HD

    A nagyotmondás világbajnoka, a füllentés Picassója báró Münchausen, aki valódi...

    Műfaj: Adventure

    Öntvény: John Neville

    img
  • 2002
    imgFilmek

    All the Love You Cannes!

    All the Love You Cannes!

    6.231 2002 HD

    Known for what must be the cheapest and cheesiest of the indie film world, Troma films takes on Cannes with gallons of fake blood, the Tronettes, and...

    Műfaj: Documentary

    Öntvény: Lloyd Kaufman

    img
  • 2005
    imgFilmek

    A Tribute To Ismail Merchant

    A Tribute To Ismail Merchant

    10 2005 HD

    Műfaj: Documentary

    Öntvény: Ismail Merchant

    img
  • 2002
    imgFilmek

    Pulp Fiction: The Facts

    Pulp Fiction: The Facts

    9.333 2002 HD

    Behind the scenes of the legendary classic film by Quentin Tarantino.

    Műfaj: Documentary

    Öntvény: Rosanna Arquette

    img
  • 2010
    imgFilmek

    Percy Jackson és az olimposziak: Villámtolvaj

    Percy Jackson és az olimposziak: Villámtolvaj

    6.213 2010 HD

    A tizenkét éves Percy Jackson vásott kölyök, az iskolák réme. Egy furcsa idegen rábeszéli...

    Műfaj: Adventure

    Öntvény: Logan Lerman

    img
  • 2001
    imgFilmek

    Chelsea Walls

    Chelsea Walls

    5.1 2001 HD

    This movie tells five stories set in a single day at the famed Chelsea Hotel in New York City, involving an ensemble cast of some 30-35 characters.

    Műfaj: Drama

    Öntvény: Bianca Hunter

    img
  • 2008
    imgFilmek

    A Muppets Christmas: Letters to Santa

    A Muppets Christmas: Letters to Santa

    6 2008 HD

    When Gonzo forgets to mail three letters to Santa, he convinces Kermit and the gang to help him deliver the notes to the North Pole. Along the way,...

    Műfaj: Family

    Öntvény: Jane Krakowski

    img
  • 2017
    imgFilmek

    John Travolta, le miraculé d'Hollywood

    John Travolta, le miraculé d'Hollywood

    7.333 2017 HD

    The gripping story of legendary American actor John Travolta: his rise to stardom in the 1970s; his agonizing fall in disgrace in the 1980s; and his...

    Műfaj: Documentary

    Öntvény: Nathalie Labarthe

    img
  • 2013
    imgFilmek

    A nimfomániás - 2. rész

    A nimfomániás - 2. rész

    6.756 2013 HD

    Joe-ra (Charlotte Gainsbourg) egy nap egy sikátorban fekve a rideg utcakövön talál rá az éppen boltba...

    Műfaj: Drama

    Öntvény: Charlotte Gainsbourg

    img
  • 2013
    imgFilmek

    Movie 43: Botrányfilm

    Movie 43: Botrányfilm

    4.578 2013 HD

    A vígjáték több rövid történetet mesél el. A filmben Hollywood történetének...

    Műfaj: Comedy

    Öntvény: Emma Stone

    img
  • 2018
    imgFilmek

    Beyond Boundaries: The Harvey Weinstein Scandal

    Beyond Boundaries: The Harvey Weinstein Scandal

    6.091 2018 HD

    Examine the rise and fall of Hollywood media mogul Harvey Weinstein following the scandal in 2017. Learn from exclusive interviews with those who...

    Műfaj: Documentary

    Öntvény: Harvey Weinstein

    img
  • 2020
    imgFilmek

    Charles Bronson, le génie du mâle

    Charles Bronson, le génie du mâle

    7.9 2020 HD

    With his grizzled moustache and chiselled features, Charles Bronson is the embodiment of a slightly archaic, brooding and almost reactionary...

    Műfaj: Documentary

    Öntvény: Michel Zlotowski

    img
  • 2019
    imgFilmek

    QT8: The First Eight

    QT8: The First Eight

    7.151 2019 HD

    A detailed account of the life and artistic career of legendary filmmaker Quentin Tarantino, from his early days as a video club manager to the...

    Műfaj: Documentary

    Öntvény: Quentin Tarantino

    img
  • 2001
    imgFilmek

    De Superman à Spider-Man: L'aventure des super-héros

    De Superman à Spider-Man: L'aventure des super-héros

    6.6 2001 HD

    The historical saga of American superheroes. Born in the period between the Great Depression and the World War II to combat the hobgoblins of the...

    Műfaj: Documentary

    Öntvény: Alex Ross

    img
  • 2005
    imgFilmek

    The Naked Brothers Band: The Movie

    The Naked Brothers Band: The Movie

    5.091 2005 HD

    After making it to the top of the charts, members of the Silver Boulders, a popular tween rock band, find themselves undermined by internal...

    Műfaj: Comedy

    Öntvény: Nat Wolff

    img
  • 1969
    imgFilmek

    Tau Ceti Foxtrot

    Tau Ceti Foxtrot

    1 1969 HD

    A group of rebels set out to kill the oligarchs and military thugs who terrorize a war-torn planet in the remote Tau Ceti solar system.

    Műfaj: Action

    Öntvény: Uma Thurman

    img
  • 2008
    imgFilmek

    Férj és féleség

    Férj és féleség

    5.525 2008 HD

    A group of rebels set out to kill the oligarchs and military thugs who terrorize a war-torn planet in the remote Tau Ceti solar system.

    Műfaj: Comedy

    Öntvény: Uma Thurman

    img
  • 2002
    imgFilmek

    Hysterical Blindness

    Hysterical Blindness

    6.122 2002 HD

    Two friends lament their unhappy single lives while searching for Mr. Right in 1980s New Jersey.

    Műfaj: Drama

    Öntvény: Uma Thurman

    img
  • 2023
    imgFilmek

    The Kill Room

    The Kill Room

    6.218 2023 HD

    Two friends lament their unhappy single lives while searching for Mr. Right in 1980s New Jersey.

    Műfaj: Thriller

    Öntvény: Uma Thurman

    img
  • 2003
    imgFilmek

    Kill Bill

    Kill Bill

    7.97 2003 HD

    Two friends lament their unhappy single lives while searching for Mr. Right in 1980s New Jersey.

    Műfaj: Action

    Öntvény: Uma Thurman

    img
  • 2004
    imgFilmek

    Kill Bill 2.

    Kill Bill 2.

    7.878 2004 HD

    Two friends lament their unhappy single lives while searching for Mr. Right in 1980s New Jersey.

    Műfaj: Action

    Öntvény: Uma Thurman

    img
  • 2023
    imgS36 E34

    LIVE with Kelly and Mark

    LIVE with Kelly and Mark

    5.5 2023 HD

    A morning talk show with A-list celebrity guests, top-notch performances and one-of-a-kind segments that are unrivaled on daytime television, plus...

    Műfaj: Talk

    Öntvény: Kelly Ripa

    img
  • 2023
    imgS28 E116

    The Daily Show

    The Daily Show

    6.344 2023 HD

    Trevor Noah and The World's Fakest News Team tackle the biggest stories in news, politics and pop culture.

    Műfaj: News

    Öntvény: Ronny Chieng

    img
  • 2015
    imgS1 E8

    The Slap

    The Slap

    6.25 2015 HD

    A sorozat egy kemény karakterdráma, minden rész egy személy nézőpontját mutatja be, melynek...

    Műfaj: Drama

    Öntvény: Brian Cox

    img
  • 2023
    imgS27 E62

    The View

    The View

    4.6 2023 HD

    ABC Daytime's morning chatfest, currently featuring Whoopi Goldberg, Joy Behar, Sunny Hostin, Meghan McCain, and Abby Huntsman, discussing the most...

    Műfaj: Talk

    Öntvény:

    img
  • 2023
    imgS19 E7

    Ant & Dec's Saturday Night Takeaway

    Ant & Dec's Saturday Night Takeaway

    6.086 2023 HD

    A gameshow hosted by Ant and Dec filled with stunts, sketches, and special guest appearances.

    Műfaj: Comedy

    Öntvény: Anthony McPartlin

    img
  • 2009
    imgS16 E98

    Late Night with Conan O'Brien

    Late Night with Conan O'Brien

    7.079 2009 HD

    Late Night with Conan O'Brien is an American late-night talk show hosted by Conan O'Brien that aired 2,725 episodes on NBC between 1993 and 2009. The...

    Műfaj: Comedy

    Öntvény: Conan O'Brien

    img
  • 2005
    imgS4 E195

    Good Day Live

    Good Day Live

    2.3 2005 HD

    Good Day Live was a nationwide talk show seen weekdays on FOX affiliates throughout the US. Each FOX owned and operated station airs a separate Good...

    Műfaj: News

    Öntvény: Arthel Neville

    img
  • 2023
    imgS71 E1

    Oscar-gála

    Oscar-gála

    6.9 2023 HD

    Az Oscar-díj (hivatalos angol nevén Academy Award) az Egyesült Államok legrangosabb filmművészeti díja,...

    Műfaj:

    Öntvény:

    img
  • 2018
    imgS2 E10

    Imposters

    Imposters

    7.229 2018 HD

    Maddie, a persona shifting con-artist who is as beautiful as she is dangerous, leaves her unwitting victims tormented when they realize they have...

    Műfaj: Drama

    Öntvény: Rob Heaps

    img
  • 2019
    imgS1 E10

    Kamrák

    Kamrák

    6.764 2019 HD

    Hátborzongató látomások és gonosz sugallatok kísértik a szívátültetésen...

    Műfaj: Mystery

    Öntvény: Sivan Alyra Rose

    img
  • 2006
    imgS1 E96

    The Reichen Show

    The Reichen Show

    4.75 2006 HD

    A list of celebrity interviews and sensational topics.

    Műfaj: Talk

    Öntvény: Lesley DeBrier

    img
  • 2018
    imgS1 E70

    Bambi-Verleihung

    Bambi-Verleihung

    9 2018 HD

    The Bambi, often called the Bambi Award and stylised as BAMBI, is a German award presented annually by Hubert Burda Media to recognize excellence in...

    Műfaj: Reality

    Öntvény:

    img
  • 2013
    imgS2 E17

    Kasszasiker

    Kasszasiker

    6.639 2013 HD

    Karen, a fiatal színésznő több ezer New York-i társával együtt abban reménykedik, hogy egyszer egy...

    Műfaj: Drama

    Öntvény: Jack Davenport

    img
  • 2023
    imgS20 E20

    Amerikai fater

    Amerikai fater

    7 2023 HD

    A sorozat főszereplője Stan Smith (Seth MacFarlane), aki mint a CIA fegyverszakértője és mint büszke...

    Műfaj: Animation

    Öntvény: Seth MacFarlane

    img
  • 2005
    imgS1 E10

    Unscripted

    Unscripted

    10 2005 HD

    Unscripted is an American comedy-drama series that aired on HBO in early 2005. Its title referred to the fact that the series was largely improvised...

    Műfaj: Drama

    Öntvény: Frank Langella

    img
  • 2020
    imgS1 E3

    A természet kora

    A természet kora

    1 2020 HD

    Fedezzük fel, hogy a természettel kapcsolatos új tudatosság hogyan segít helyreállítani az...

    Műfaj: Documentary

    Öntvény: Uma Thurman

    img
  • 2023
    imgS42 E5

    Nature

    Nature

    8.1 2023 HD

    Consistently stunning documentaries transport viewers to far-flung locations ranging from the torrid African plains to the chilly splendours of icy...

    Műfaj: Documentary

    Öntvény:

    img
  • 2023
    imgS31 E9

    The Graham Norton Show

    The Graham Norton Show

    7.1 2023 HD

    Each week celebrity guests join Irish comedian Graham Norton to discuss what's being going on around the world that week. The guests poke fun...

    Műfaj: Comedy

    Öntvény: Graham Norton

    img
  • 2022
    imgS1 E7

    Super Pumped

    Super Pumped

    7.063 2022 HD

    Egy szállítócég kezdeteit ismerhetjük meg, ami a Szilikon-völgyben született meg. Nyomon...

    Műfaj: Drama

    Öntvény: Joseph Gordon-Levitt

    img
  • 2022
    imgS1 E8

    Gyanú

    Gyanú

    6.922 2022 HD

    Öt brit átlagembert azzal vádolnak, hogy elrabolta egy prominens amerikai médiamogul fiát. Az idővel kell...

    Műfaj: Drama

    Öntvény: Kunal Nayyar

    img
  • 2023
    imgS11 E41

    The Tonight Show Starring Jimmy Fallon

    The Tonight Show Starring Jimmy Fallon

    6 2023 HD

    Jimmy Fallon a házigazdája a Tonight Show-nak, melyben humoros formában interjúvolja meg a legnagyobb...

    Műfaj: Comedy

    Öntvény: Jimmy Fallon

    img