Tom Holland

Tom Holland

Thomas Stanley Holland 1996. június 1-én született Londonban, Kingston-upon-Thames-ben Nicola Elizabeth fotós és Dominic Holland író és komikus gyermekeként. Három testvére közül Holland a legidősebb , testvérei: Sam és Harry akik ikrek és 3 évvel fiatalabbak, és Patrick aki nyolc évvel fiatalabb. Tanulmányait a római-katolikus Donhead iskolában kezdte el, később pedig a Wimbledon kollégiumban vették fel. 2012 decemberében felvették A Britt Előadómüvészeti Iskolába Hip hopot táncolt Nifty Feet Dance Iskolában Wimbledonban. Tánciskolájával felléptek a 2006-os Richmond Tánc Festivalon. 2008 június 28-án fellépett Billy Elliot Musicalben mint Michael, Billy legjobb barátja, pozítiv kritikákat kapott érte. 2010 március 8-án Billy Elliot Musical évfordulóján , a szereplőket meghívták ,hogy találkozzanak Gordon Brown-nal az akkori miniszterelnökkel. Hollandot választották ki, hogy vezesse az évfordulós fellépést március 31-én. 2010 Május 29-ig többször is fellépett a Billy Elliot Musicalben mint Billy. Filmes karrierje 2011-ben kezdődött mikor –Elvitte a manó cimű animációs filmben Shô-nak kölcsönözte a hangját a film brit verziójában. A nagy áttörést a 2012-es –Lehetetlen cimű alkotás jelentette ,amiben Naomi Watts és Ewan McGregor oldalán szerepelt , ennek köszönhetően világszerte ismert lett. 2013-ban Isaac megformálójaként találkozhattunk vele a Majd újra lesz nyár című filmben, Saoirse Ronan mellett. 2015-ben a BBC sorozatában, a Wolf Hallban láthattuk őt Damian Lewis, Edward Holcroft és Claire Foy oldalán. A sorozatban Gregory Cromwell megformálójaként láthattuk őt. Ugyancsak 2015-ben szerepelt a Pilgrimage című alkotásban. 2015-ben feltűnt Chris Hemsworth oldalán A tenger szívében című filmben, a fiatal Thomas Nickerson szerepében. 2016-ban Az Amerika Kapitány :Polgárháborúban szerepel Pókemberként

  • Cím: Tom Holland
  • Népszerűség: 73.371
  • Ismert: Acting
  • Születésnap: 1996-06-01
  • Születési hely: Surrey, England, UK
  • Honlap:
  • Más néven: Thomas Stanley Holland, Том Холланд, トム・ホランド, 톰 홀랜드, توم هولاند, ทอม ฮอลแลนด์, 汤姆·赫兰德, Τομ Χόλαντ, Том Голланд, 湯姆·霍蘭德, טום הולנד, תומאס סטנלי הולנד, ტომ ჰოლანდი, टॉम हॉलैंड
img

Tom Holland Filmek

  • 2017
    imgFilmek

    Pókember: Hazatérés

    Pókember: Hazatérés

    7.344 2017 HD

    Kamaszodni eleve nem könnyű, és Peter nem arról híres, hogy feltalálja magát. Nagyon vicces srác,...

    Műfaj: Akció

    Öntvény: Tom Holland

    img
  • 2017
    imgFilmek

    Az ereklye

    Az ereklye

    5.9 2017 HD

    A film a XII. századi Írországban játszódik. Történetünk egy kolostorban kezdődik, innen...

    Műfaj: Akció

    Öntvény: Tom Holland

    img
  • 2022
    imgFilmek

    Uncharted

    Uncharted

    6.984 2022 HD

    Nathan Drake és a kincsvadász, Victor "Sully" Sullivan útra kel, hogy visszaszerezzék az 500 éve elveszett...

    Műfaj: Akció

    Öntvény: Tom Holland

    img
  • 2020
    imgFilmek

    Mindig az ördöggel

    Mindig az ördöggel

    7.219 2020 HD

    A háború utáni időkben egy Isten háta mögötti, korrupt, züllött kisvárosban...

    Műfaj: Bűnügyi

    Öntvény: Tom Holland

    img
  • 2020
    imgFilmek

    Előre

    Előre

    7.72 2020 HD

    Ian és Barley, két tizenéves elf testvér apa nélkül nőtt fel. A lúzer,...

    Műfaj: Családi

    Öntvény: Tom Holland

    img
  • 2021
    imgFilmek

    Cherry: Az elveszett ártatlanság

    Cherry: Az elveszett ártatlanság

    7.378 2021 HD

    Cherry kimarad a főiskoláról, majd az élet a hadseregbe sodorja, ahol szanitéc lesz Irakban – ezalatt egyetlen...

    Műfaj: Dráma

    Öntvény: Tom Holland

    img
  • 2019
    imgFilmek

    Pókember: Idegenben

    Pókember: Idegenben

    7.444 2019 HD

    Pókember nem pihenhet. Az már kiderült, hogy az ifjú pók egyedül is képes megmenteni a világot,...

    Műfaj: Akció

    Öntvény: Tom Holland

    img
  • 2021
    imgFilmek

    Pókember: Nincs hazaút

    Pókember: Nincs hazaút

    7.985 2021 HD

    Peter Parker lelepleződik, már nem tudja elválasztani a normális és a szuperhős életét. Amikor...

    Műfaj: Akció

    Öntvény: Tom Holland

    img
  • 2019
    imgFilmek

    Peter's To-Do List

    Peter's To-Do List

    6.8 2019 HD

    On the eve of his departure to Europe, Peter Parker tells Ned Leeds that he has several things to do before they leave.

    Műfaj: Sci-Fi

    Öntvény: Tom Holland

    img
  • 2017
    imgFilmek

    A Fan's Guide to Spider-Man: Homecoming

    A Fan's Guide to Spider-Man: Homecoming

    7.7 2017 HD

    Zendaya and Tom Holland give fans an exclusive behind-the-scenes look at Spider-Man Homecoming.

    Műfaj: Documentary

    Öntvény: Tom Holland

    img
  • 1969
    imgFilmek

    Untitled Fred Astaire Biopic

    Untitled Fred Astaire Biopic

    1 1969 HD

    Biopic on Fred Astaire.

    Műfaj: Drama

    Öntvény: Tom Holland

    img
  • 2022
    imgFilmek

    Spider-Man: All Roads Lead to No Way Home

    Spider-Man: All Roads Lead to No Way Home

    6.9 2022 HD

    Join our hosts JB Smoove and Martin Starr for a celebration of 20 years of Spider-Man™ movies! From the original Sam Raimi trilogy to Marc...

    Műfaj: Documentary

    Öntvény: Tom Holland

    img
  • 1969
    imgFilmek

    Spider-Man 4

    Spider-Man 4

    1 1969 HD

    The next installment of the MCU Spider-Man franchise: a sequel to "Spider-Man: No Way Home" and the first in a possible new trilogy. Plot unknown.

    Műfaj: Action

    Öntvény: Tom Holland

    img
  • 1969
    imgFilmek

    Untitled Spider-Man Sequel

    Untitled Spider-Man Sequel

    1 1969 HD

    A történet már meg van

    Műfaj:

    Öntvény: Tom Holland

    img
  • 2016
    imgFilmek

    A Tél Vidéke

    A Tél Vidéke

    5.782 2016 HD

    Két fivér édesapjukkal együtt egy tomboló téli vihar fogságába kerül, csakhogy a...

    Műfaj: Drama

    Öntvény: Joel Kinnaman

    img
  • 2021
    imgFilmek

    A fejedbe látok

    A fejedbe látok

    6.6 2021 HD

    Egy páros, akik tökéletes ellentétei egymásnak, de a véletlennek köszönhetően mégis...

    Műfaj: Fantasy

    Öntvény: Daisy Ridley

    img
  • 2019
    imgFilmek

    Kémesítve

    Kémesítve

    7.627 2019 HD

    Lance Sterling igazi szuperkém, aki nem is különbözhetne jobban a feltaláló Walter Beckett-től. Lance laza,...

    Műfaj: Animation

    Öntvény: Will Smith

    img
  • 2013
    imgFilmek

    Moments

    Moments

    6 2013 HD

    A short film about a young man saying his last goodbyes to his girlfriend, talking about the moments they shared together.

    Műfaj: Drama

    Öntvény: Molly Marodeen

    img
  • 2023
    imgFilmek

    Last Call

    Last Call

    9 2023 HD

    A desperate mother is trying to reconnect with her son. Navigating an obvious void, she will finally have the chance to ask the questions that have...

    Műfaj: Drama

    Öntvény: Lindsay Duncan

    img
  • 2012
    imgFilmek

    A lehetetlen

    A lehetetlen

    7.364 2012 HD

    Maria, Henry és három gyermekük a téli vakációra érkeznek Thaiföldre, előre örülve...

    Műfaj: Adventure

    Öntvény: Naomi Watts

    img
  • 2013
    imgFilmek

    Majd újra lesz nyár

    Majd újra lesz nyár

    6.659 2013 HD

    Az amerikai tinédzser, Daisy igazi lázadó természet. Édesanyja meghalt, miközben életet adott neki....

    Műfaj: Drama

    Öntvény: Saoirse Ronan

    img
  • 2017
    imgFilmek

    Z: Az elveszett város

    Z: Az elveszett város

    6.389 2017 HD

    David Grann valós eseményeken alapuló regényének adaptációjában egy brit felfedező,...

    Műfaj: Adventure

    Öntvény: Charlie Hunnam

    img
  • 2014
    imgFilmek

    Billy Elliot: The Musical Live

    Billy Elliot: The Musical Live

    8.23 2014 HD

    In County Durham, England, 1984, a talented young dancer, Billy Elliot, stumbles out of the boxing ring and onto the ballet floor. He faces many...

    Műfaj: Music

    Öntvény: Elliott Hanna

    img
  • 2014
    imgFilmek

    Locke - Nincs visszaút

    Locke - Nincs visszaút

    6.898 2014 HD

    Ivan Locke egy a végtelenségig precíz építésvezető, aki karrierjének legfontosabb...

    Műfaj: Drama

    Öntvény: Tom Hardy

    img
  • 2018
    imgFilmek

    Feszültség

    Feszültség

    6.688 2018 HD

    A villamosenergia-titánok, Thomas Edison és George Westinghouse versenyeznek egy fenntartható rendszer megteremtése,...

    Műfaj: Drama

    Öntvény: Benedict Cumberbatch

    img
  • 2015
    imgFilmek

    A tenger szívében

    A tenger szívében

    6.747 2015 HD

    A természet visszavág. Egy feldühödött, óriási ámbráscet a Csendes óceán...

    Műfaj: Thriller

    Öntvény: Chris Hemsworth

    img
  • 2018
    imgFilmek

    Bosszúállók: Végtelen háború

    Bosszúállók: Végtelen háború

    8.252 2018 HD

    A Bosszúállóknak és a Földnek egy minden korábbinál nagyobb fenyegetéssel kell...

    Műfaj: Adventure

    Öntvény: Robert Downey Jr.

    img
  • 2016
    imgFilmek

    Amerika Kapitány: Polgárháború

    Amerika Kapitány: Polgárháború

    7.442 2016 HD

    Steve Rogers az újjáalakult Bosszúállók csapatának élén próbál gondoskodni az...

    Műfaj: Adventure

    Öntvény: Chris Evans

    img
  • 2019
    imgFilmek

    Bosszúállók: Végjáték

    Bosszúállók: Végjáték

    8.261 2019 HD

    A galaxis őrzőinek és a bosszúállóknak a háborúja Thanos-szal a végső...

    Műfaj: Adventure

    Öntvény: Robert Downey Jr.

    img
  • 2020
    imgFilmek

    Dolittle

    Dolittle

    6.631 2020 HD

    Miután elveszítette feleségét, a különc Dr. John Dolittle, Viktória királynő...

    Műfaj: Family

    Öntvény: Robert Downey Jr.

    img
  • 2019
    imgFilmek

    Celebrating Marvel's Stan Lee

    Celebrating Marvel's Stan Lee

    7.333 2019 HD

    Filmed in part in front of a live audience at The New Amsterdam Theater in New York City, this Stan Lee tribute takes viewers on an action-packed...

    Műfaj: Documentary

    Öntvény: Clark Gregg

    img
  • 2018
    imgFilmek

    The Great Buster: A Celebration

    The Great Buster: A Celebration

    7.1 2018 HD

    A celebration of the life and career of one of America's most influential and celebrated filmmakers and comedians—Buster Keaton—whose...

    Műfaj: Documentary

    Öntvény: Peter Bogdanovich

    img
  • 2021
    imgFilmek

    Venom 2. – Vérontó

    Venom 2. – Vérontó

    6.823 2021 HD

    Eddie a testében élősködő gonosz Venommal együtt kénytelen élni. És kezdi megszeretni, hogy...

    Műfaj: Science Fiction

    Öntvény: Tom Hardy

    img
  • 1969
    imgFilmek

    Bunny Army

    Bunny Army

    10 1969 HD

    An army of bunnies bravely go to war to fight for their fearless boss.

    Műfaj:

    Öntvény: dollar store Bunnies

    img
  • 2016
    imgFilmek

    Szólít a szörny

    Szólít a szörny

    7.268 2016 HD

    An army of bunnies bravely go to war to fight for their fearless boss.

    Műfaj: Drama

    Öntvény: Lewis MacDougall

    img
  • 2022
    imgFilmek

    Uncharted

    Uncharted

    6.984 2022 HD

    An army of bunnies bravely go to war to fight for their fearless boss.

    Műfaj: Action

    Öntvény: Tom Holland

    img
  • 2023
    imgS31 E9

    The Graham Norton Show

    The Graham Norton Show

    7.1 2023 HD

    Each week celebrity guests join Irish comedian Graham Norton to discuss what's being going on around the world that week. The guests poke fun...

    Műfaj: Comedy

    Öntvény: Graham Norton

    img
  • 2020
    imgS2 E5

    Séf show

    Séf show

    7.609 2020 HD

    Jon Favreau, író, rendező és az ételek szerelmese Roy Choi séffel, valamint más elismert...

    Műfaj: Documentary

    Öntvény: Jon Favreau

    img
  • 2023
    imgS9 E24

    The Late Show with Stephen Colbert

    The Late Show with Stephen Colbert

    6.542 2023 HD

    Stephen Colbert brings his signature satire and comedy to The Late Show with Stephen Colbert, the #1 show in late night, where he talks with an...

    Műfaj: Comedy

    Öntvény: Stephen Colbert

    img
  • 2015
    imgS1 E6

    Farkasbőrben

    Farkasbőrben

    7.54 2015 HD

    Anglia az 1520-as években közel áll a teljes káoszhoz. VIII. Henriknek nincs fiúörököse, ezért...

    Műfaj: Drama

    Öntvény: Mark Rylance

    img
  • 2023
    imgS1 E10

    A zsúfolt szoba

    A zsúfolt szoba

    7.624 2023 HD

    A pszichothriller Manhattanben játszódik 1979. nyarán, amikor is egy fiatal férfit letartóztatnak egy...

    Műfaj: Drama

    Öntvény: Tom Holland

    img
  • 2023
    imgS22 E36

    Jimmy Kimmel Live!

    Jimmy Kimmel Live!

    5.554 2023 HD

    Jimmy Kimmel Live! is an American late-night talk show, created and hosted by Jimmy Kimmel and broadcast on ABC.

    Műfaj: Talk

    Öntvény: Jimmy Kimmel

    img
  • 2019
    imgS5 E13

    Lip Sync Battle

    Lip Sync Battle

    6.445 2019 HD

    Each episode features two A-list celebrities like you've never seen them before - syncing their hearts out in hysterically epic performances. Hosted...

    Műfaj: Comedy

    Öntvény: LL Cool J

    img
  • 2023
    imgS22 E12

    Hot Ones

    Hot Ones

    7.306 2023 HD

    The show with hot questions and even hotter wings invites a famous guest over to eat and then interviews them while they're struggling through the...

    Műfaj: Talk

    Öntvény: Sean Evans

    img
  • 2023
    imgS36 E34

    LIVE with Kelly and Mark

    LIVE with Kelly and Mark

    5.5 2023 HD

    A morning talk show with A-list celebrity guests, top-notch performances and one-of-a-kind segments that are unrivaled on daytime television, plus...

    Műfaj: Talk

    Öntvény: Kelly Ripa

    img
  • 2022
    imgS4 E6

    The Daily Bugle

    The Daily Bugle

    4.4 2022 HD

    The war on fake news has a hero: J JONAH JAMESON and THE DAILY BUGLE.NET! Where the tides of real news crash the shore of dangerous truth, the Daily...

    Műfaj:

    Öntvény: J.K. Simmons

    img
  • 2023
    imgS31 E9

    The Graham Norton Show

    The Graham Norton Show

    7.1 2023 HD

    Each week celebrity guests join Irish comedian Graham Norton to discuss what's being going on around the world that week. The guests poke fun...

    Műfaj: Comedy

    Öntvény: Graham Norton

    img
  • 2023
    imgS11 E41

    The Tonight Show Starring Jimmy Fallon

    The Tonight Show Starring Jimmy Fallon

    6 2023 HD

    Jimmy Fallon a házigazdája a Tonight Show-nak, melyben humoros formában interjúvolja meg a legnagyobb...

    Műfaj: Comedy

    Öntvény: Jimmy Fallon

    img
  • 2023
    imgS11 E33

    Late Night with Seth Meyers

    Late Night with Seth Meyers

    5.5 2023 HD

    Seth Meyers, who is "Saturday Night Live’s" longest serving anchor on the show’s wildly popular "Weekend Update," takes over as host of...

    Műfaj: Talk

    Öntvény: Seth Meyers

    img
  • 2023
    imgS5 E35

    The Kelly Clarkson Show

    The Kelly Clarkson Show

    7.1 2023 HD

    Kelly Clarkson presents the biggest newsmakers and names in film, television and music; as well as emerging new talent and everyday people who are...

    Műfaj: Talk

    Öntvény: Kelly Clarkson

    img
  • 2023
    imgS1 E10

    The Kelly Clarkson Show

    The Kelly Clarkson Show

    7.624 2023 HD

    A pszichothriller Manhattanben játszódik 1979. nyarán, amikor is egy fiatal férfit letartóztatnak egy...

    Műfaj: Drama

    Öntvény: Tom Holland

    img