Mads Mikkelsen

Mads Mikkelsen

A dán színész, teljes nevén Mads Dittmann Mikkelsen, 1965-ben született Koppenhága Osterbro nevezetű kerületében. Színészi karrierje előtt 8 évig dolgozott profi táncosként. Színészi képesítését az Århus színház színitanodájában szerezte. Tanulmányait 1996-ban fejezte be. Mads egy évvel idősebb bátyja, Lars is ismert dán színész. Együtt álltak a kamerák elé a Café Hector (1996) című filmben valamint a Rejseholdet (2000-2004) című sorozatban is. Mads Mikkelsen filmes karrierje kezdetén kisebb produkciók mellékszerepeiben tűnt fel (Café Hector, Blomsterfangen). A mozivásznon 1996-ban debütált a Elátkozott város (1996) című akció-drámában. Ezt követően játszott a Kísért a múltban (1988), amelyben a családfő szerepében próbál megbirkózni sötét múltjával. 1999-ben a díjnyertes thrillerben, az Vérveszteségben (1999) láthattuk. Ezt követte 2000 és 2004 között a Rejseholdet című dán filmsorozat, melynek ő játszotta a főszerepét. A széria egy oly különleges egység munkájáról szól, mely az erőszakos bűncselekmények felderítésére specializálódott. A remek kritikai visszhangnak köszönhetően a színész egy csapásra televíziós csillag lett hazájában. Az Emmy-díjas széria, amelyből összesen 32 részt forgattak le, tényleges bűncselekményeken alapult. A sikeres sorozatnak és több filmszerepnek köszönhetően Mads Mikkelsen a dán média középpontjába került. A 182 cm magas karizmatikus férfit Dánia férfi szexszimbóluma lett. Andreas Thomas Jensen akcióvígjátékában, a Gengszterek fogadójában (2000) Mikkelsen Ulrich Thomsen és Nikolaj Lie Kaas mellett egy koppenhágai tolvajcsoporthoz tartozó bűnözőt alakít, akiknek sikerül átverni az alvilág fejét. A következő években főszerepet kapott a romantikus komédiában, az En kort en langban (2002), valamint a Wilbur öngyilkos akar lenni című tragikomédiában, amely Dániában elnyerte a Zulu-díjat, de nemzetközi sikereket is elért. 2002-ben kezdődött együttműködése a dán Dogma színjátszó csoporttal és Sussane Bier rendezővel a Hogy szeretsz? (2002) forgatásán. Ezzel a filmmel Mikkelsen nemzetközi szintű ismertségre tett szert. A film elnyerte a kritikusok és a nézők tetszését is. Bezsebelte többek között Danish Film Academy-díját valamint a Robert és Bodil-díjat is. A En kort en langt (2001) követően számos nemzetközi ajánlatot kapott. 2003-ban feltűnt a spanyol komédiában, a Torremolinos 73 - Szex, hazugság, super 8-asban (2003), ezt követte 2004-ben Tristan szerepe az Artúr királyban, amely világszerte kasszasiker volt. A filmben együtt játszhatott Clive Owennel és Keira Knightley-val. Eközben számos dán produkciókban is szerepet vállalt, melyek közül a legjelentősebb a Zöld hentesek (2003) volt, alakításáért ismét rangos díjakra jelölték. 2004-ben a Elátkozott város 2.-ben (2004) tűnt fel, amely annak az 1996-os filmnek a folytatása, amivel pályafutását kezdte. Ez az alakítás hozta meg Mikkelsen számára pályafutása legnagyobb sikerét, ugyanis alakításáért megkapta a legjobb férfi főszereplőnek járó Robert és Bodil-díjat. 2006-ban jelentős szerepet kapott Susane Bier családi drámájában, az Esküvő után-ban és Petera Lindmarkse misztikus thrillerjében, a Vészkijáratban. Ugyanebben az évben feltűnt a 21. Bond filmben, a Casino Royale-ban, ahol a főgonosz, Le Chiffre szerepében láthattuk. 2006-ban játszott a dán-angol-cseh drámában, a Prágai történetben. 2013 óta ő játssza a nagysikerű Hannibal című sorozat címszerepét.

  • Cím: Mads Mikkelsen
  • Népszerűség: 58.869
  • Ismert: Acting
  • Születésnap: 1965-11-22
  • Születési hely: Copenhagen, Denmark
  • Honlap:
  • Más néven: Mads Dittmann Mikkelsen, Mads Dittman Mikkelsen, Mads D. Mikkelsen, マッツ・ミケルセン, Мадс Миккельсен, مادس ميكلسن, 麦斯·米科尔森, 매즈 미켈슨, Мадс Міккельсен, Μαντς Μίκελσεν
img

Mads Mikkelsen Filmek

  • 2005
    imgFilmek

    Ádám almái

    Ádám almái

    7.47 2005 HD

    Az újnáci Adamot 12 hét közmunkára ítélik. A büntetést a jólelkű pap,...

    Műfaj: Dráma

    Öntvény: Mads Mikkelsen

    img
  • 2006
    imgFilmek

    Esküvő után

    Esküvő után

    7.149 2006 HD

    Jacob (Mads Mikkelsen) egy indiai árvaházban dolgozó idealista. Annak ellenére, hogy dán...

    Műfaj: Dráma

    Öntvény: Mads Mikkelsen

    img
  • 2004
    imgFilmek

    Elátkozott város 2.

    Elátkozott város 2.

    7.197 2004 HD

    A börtönből frissen szabadult Tonny megtudja, hogy gyereke született, és eladósodott apjával,...

    Műfaj: Bűnügyi

    Öntvény: Mads Mikkelsen

    img
  • 2006
    imgFilmek

    Vészkijárat

    Vészkijárat

    5.3 2006 HD

    Thomas Skepphult sikeres üzletember. Sokat köszönhet a mentorának, akit azonban egyik nap holtan találnak. A...

    Műfaj: Dráma

    Öntvény: Mads Mikkelsen

    img
  • 2001
    imgFilmek

    En kort, en lang

    En kort, en lang

    5.774 2001 HD

    Jacob is a young man used to getting everything he wants. For several years, he has been living in a happy homosexual partnership with Jørgen,...

    Műfaj: Vígjáték

    Öntvény: Mads Mikkelsen

    img
  • 2009
    imgFilmek

    A vikingek felemelkedése

    A vikingek felemelkedése

    6.084 2009 HD

    A kilencedik században játszódó viking kalandfilm igazi fesztivál kedvenc. One-Eye (Mads Mikkelsen), egy...

    Műfaj: Adventure

    Öntvény: Mads Mikkelsen

    img
  • 2009
    imgFilmek

    Die Tür

    Die Tür

    6.122 2009 HD

    A successful artist loses control of his life after his young daughter's death. A chance for a new start appears, but all is not what it seems.

    Műfaj: Fantasy

    Öntvény: Mads Mikkelsen

    img
  • 2012
    imgFilmek

    Egy veszedelmes viszony

    Egy veszedelmes viszony

    7.376 2012 HD

    A 18. században, Dániában a mentálisan beteg uralkodó, VII. Keresztély felfogadja udvari orvosának a...

    Műfaj: Drama

    Öntvény: Mads Mikkelsen

    img
  • 2012
    imgFilmek

    A vadászat

    A vadászat

    8.106 2012 HD

    A nemrég elvált Lucas egy vidám baráti társaság megbecsült tagja, gondoskodó apa,...

    Műfaj: Drama

    Öntvény: Mads Mikkelsen

    img
  • 2012
    imgFilmek

    Move On

    Move On

    5.8 2012 HD

    Move On is a road movie like no other, because it is inspired by film fans from all over Europe! This breath-taking movie directed by Asger Leth...

    Műfaj: Thriller

    Öntvény: Mads Mikkelsen

    img
  • 2013
    imgFilmek

    A lázadás kora: Michael Kohlhaas legendája

    A lázadás kora: Michael Kohlhaas legendája

    5.944 2013 HD

    A 16. században a lókereskedő Michael Kohlhaas gondtalan családi életet él. Amikor egy helyi...

    Műfaj: Drama

    Öntvény: Mads Mikkelsen

    img
  • 2003
    imgFilmek

    Nu

    Nu

    5.333 2003 HD

    A man and a woman meet in 1960. They marry because that's what you are supposed to do. But something goes wrong on their wedding night. They have no...

    Műfaj: Drama

    Öntvény: Mads Mikkelsen

    img
  • 2003
    imgFilmek

    Dykkerdrengen

    Dykkerdrengen

    7.667 2003 HD

    Anders is 10 years old and has one great passion: diving. He is going on holiday to Greece with his dad, whose behaviour is erratic due to his heavy...

    Műfaj:

    Öntvény: Mads Mikkelsen

    img
  • 2014
    imgFilmek

    A megváltás

    A megváltás

    6.446 2014 HD

    Az 1870-es évek Amerikájában egy békés európai telepes megbosszulja családja halálát,...

    Műfaj: Drama

    Öntvény: Mads Mikkelsen

    img
  • 2015
    imgFilmek

    Férfiak és csirkék

    Férfiak és csirkék

    6.6 2015 HD

    Gabriel és Elias hiába testvérek, gyökeres ellentétei egymásnak. Gabriel lestrapált egyetemi...

    Műfaj: Comedy

    Öntvény: Mads Mikkelsen

    img
  • 2018
    imgFilmek

    Sarkvidék

    Sarkvidék

    6.484 2018 HD

    Egy repülőgép katasztrófa túlélője az Északi-sarkon várja, hogy megmentsék. A...

    Műfaj: Drama

    Öntvény: Mads Mikkelsen

    img
  • 2006
    imgFilmek

    Prag

    Prag

    5.895 2006 HD

    Christoffer and Maja's trip to Prague to bring back Chistoffer's deceased father, evolves into the story of a break-up. With the dead father lurking...

    Műfaj: Drama

    Öntvény: Mads Mikkelsen

    img
  • 2019
    imgFilmek

    Szélsőség

    Szélsőség

    6.258 2019 HD

    A világ legjobb gyilkosa, Duncan Vizla épp a visszavonulást fontolgatja, amikor rajta kívül álló okok...

    Műfaj: Action

    Öntvény: Mads Mikkelsen

    img
  • 1997
    imgFilmek

    Viceværten

    Viceværten

    6 1997 HD

    A man surveilling a woman sees something he can't ignore.

    Műfaj: Drama

    Öntvény: Mads Mikkelsen

    img
  • 1969
    imgFilmek

    Тубабу

    Тубабу

    1 1969 HD

    Directorial debut by DoP Oleg Lukichev

    Műfaj: Adventure

    Öntvény: Mads Mikkelsen

    img
  • 2020
    imgFilmek

    Még egy kört mindenkinek

    Még egy kört mindenkinek

    7.7 2020 HD

    Négy jóbarát, akik gimnáziumi tanárok, letesztelnek egy elméletet. Feltevésük szerint egy...

    Műfaj: Comedy

    Öntvény: Mads Mikkelsen

    img
  • 2020
    imgFilmek

    Az igazság bajnokai

    Az igazság bajnokai

    7.3 2020 HD

    Mathilde egy tragikus vonatbalesetben veszíti el édesanyját. Apja, Markus hivatásos katonaként hosszú...

    Műfaj: Action

    Öntvény: Mads Mikkelsen

    img
  • 1969
    imgFilmek

    Billion Dollar Spy

    Billion Dollar Spy

    1 1969 HD

    The true story of a man who became the Pentagon's most valuable spy during the last years of the Cold War.

    Műfaj: History

    Öntvény: Mads Mikkelsen

    img
  • 2016
    imgFilmek

    Le Fantôme

    Le Fantôme

    6.6 2016 HD

    An enigmatic stranger, a couple who no longer exist, danger in the shadows and the key to it all - The new Ford Edge. Mads Mikkelsen and screen...

    Műfaj: Action

    Öntvény: Mads Mikkelsen

    img
  • 2021
    imgFilmek

    Return of the Goat II: New World Order

    Return of the Goat II: New World Order

    2 2021 HD

    The goatman is back, and he's out to get you. Are you fast enough to out-ride the legendary creature?

    Műfaj: TV Movie

    Öntvény: Mads Mikkelsen

    img
  • 1969
    imgFilmek

    The Black Kaiser

    The Black Kaiser

    1 1969 HD

    In the film, the Black Kaiser (Mikkelsen), the world’s most lethal hitman, uncovers a deadly conspiracy protecting a powerful syndicate of...

    Műfaj: Action

    Öntvény: Mads Mikkelsen

    img
  • 2015
    imgFilmek

    The Call

    The Call

    1 2015 HD

    Shooting The Call brought together some of the best from the Danish film industry. During six productive days Mads Mikkelsen teamed up with Director...

    Műfaj: Drama

    Öntvény: Mads Mikkelsen

    img
  • 2023
    imgFilmek

    Bastarden

    Bastarden

    6.7 2023 HD

    In 1755, the impoverished Captain Ludvig Kahlen sets out to conquer the uninhabitable Danish heath in the name of the King. But the sole ruler of the...

    Műfaj: History

    Öntvény: Mads Mikkelsen

    img
  • 1969
    imgFilmek

    Dust Bunny

    Dust Bunny

    1 1969 HD

    An eight-year-old girl asks her scheming neighbor for help in killing the monster under her bed that she thinks ate her family.

    Műfaj: Drama

    Öntvény: Mads Mikkelsen

    img
  • 1996
    imgFilmek

    Elátkozott város

    Elátkozott város

    6.968 1996 HD

    Frank életét a koppenhágai alvilágban éli, napjait dealerkedéssel tölti. Egy napon azonban hirtelen...

    Műfaj: Action

    Öntvény: Kim Bodnia

    img
  • 2003
    imgFilmek

    Zöld hentesek

    Zöld hentesek

    7.1 2003 HD

    A Zöld hentesek banális, morbid és szórakoztató elemekkel teletűzdelt vígjáték. Bjarne...

    Műfaj: Comedy

    Öntvény: Nikolaj Lie Kaas

    img
  • 1998
    imgFilmek

    Vildspor

    Vildspor

    6.059 1998 HD

    Charming desperado Ossy, carrying a deadly secret, tracks down his childhood pal Jimmy in Iceland. But Jimmy, now with a family and a regular job,...

    Műfaj: Drama

    Öntvény: Nikolaj Coster-Waldau

    img
  • 2008
    imgFilmek

    Láng és citrom

    Láng és citrom

    6.839 2008 HD

    A film a második világháborús dán ellenállásról emlékezik meg, szimpatikus...

    Műfaj: Drama

    Öntvény: Thure Lindhardt

    img
  • 1999
    imgFilmek

    Vérveszteség

    Vérveszteség

    6.789 1999 HD

    A 28 éves Nicolas Winding Refn trilógiájának e második fejezete a nemzetközi sikert aratott Pusher...

    Műfaj: Drama

    Öntvény: Kim Bodnia

    img
  • 2009
    imgFilmek

    Coco Chanel és Igor Stravinsky - Egy titkos szerelem története

    Coco Chanel és Igor Stravinsky - Egy titkos szerelem története

    6.186 2009 HD

    1913 - Igor Stravinsky Tavaszi áldozatának premierje a Théatres Des Champs- Elysées színpadán. Coco Chanel...

    Műfaj: Drama

    Öntvény: Anna Mouglalis

    img
  • 1996
    imgFilmek

    Blomsterfangen

    Blomsterfangen

    5.667 1996 HD

    Svend Aage is an aging prisoner. His son, Max, is doing well in the world "outside" - or so Svend Aage's wife tells him - and is quite unaware that...

    Műfaj: Drama

    Öntvény: Jens Okking

    img
  • 2002
    imgFilmek

    Hogy szeretsz?

    Hogy szeretsz?

    6.918 2002 HD

    A film két párról szól, arról, hogy milyen váratlanul és készületlenül éri...

    Műfaj: Drama

    Öntvény: Sonja Richter

    img
  • 2000
    imgFilmek

    Gengszterek fogadója

    Gengszterek fogadója

    7.186 2000 HD

    Négy koppenhágai bűnöző lelép a gengszter főnök 4.000.000 koronájával ....

    Műfaj: Action

    Öntvény: Søren Pilmark

    img
  • 2013
    imgFilmek

    Halálos szerelem

    Halálos szerelem

    6.417 2013 HD

    Charlie Countryman most vesztette el édesanyját. A halott nő azonban mintegy látomásként megjelenik az...

    Műfaj: Action

    Öntvény: Shia LaBeouf

    img
  • 2006
    imgFilmek

    Casino Royale

    Casino Royale

    7.547 2006 HD

    Első küldetésére indul James Bond, az angol titkosszolgálat 007-es ügynöke. Feladata, hogy a...

    Műfaj: Adventure

    Öntvény: Daniel Craig

    img
  • 2010
    imgFilmek

    A titánok harca

    A titánok harca

    5.883 2010 HD

    A hatalomért folytatott harc során, mióta világ a világ, emberek királyokkal, királyok pedig...

    Műfaj: Adventure

    Öntvény: Sam Worthington

    img
  • 2001
    imgFilmek

    Monas verden

    Monas verden

    5.3 2001 HD

    Mona, a single girl in her thirties, leads a life filled with adventure and romance. In her dreams that is. But an ordinary visit to the bank is...

    Műfaj: Comedy

    Öntvény: Sidse Babett Knudsen

    img
  • 2012
    imgFilmek

    NWR

    NWR

    7.2 2012 HD

    A documentary about Danish director Nicolas Winding Refn, winner of the Best Director award at the Cannes Festival in 2011 for Drive. From his...

    Műfaj: Documentary

    Öntvény: Nicolas Winding Refn

    img
  • 2021
    imgFilmek

    A fejedbe látok

    A fejedbe látok

    6.6 2021 HD

    Egy páros, akik tökéletes ellentétei egymásnak, de a véletlennek köszönhetően mégis...

    Műfaj: Fantasy

    Öntvény: Daisy Ridley

    img
  • 2010
    imgFilmek

    Behind the Moomins

    Behind the Moomins

    1 2010 HD

    Interviews with the English language voice cast of 'Moomins and the Comet Chase.'

    Műfaj: Documentary

    Öntvény: Max von Sydow

    img
  • 1999
    imgFilmek

    Tom Merritt

    Tom Merritt

    4.333 1999 HD

    Based on Edgar Lee Master's "Spoon River Anthology" from 1915, this is the story of Tom Merritt.

    Műfaj: Western

    Öntvény: David Bateson

    img
  • 2022
    imgFilmek

    Legendás állatok: Dumbledore titkai

    Legendás állatok: Dumbledore titkai

    6.702 2022 HD

    Albus Dumbledore egykori tanítványa segítségét kéri, hogy meghiúsítsa Grindelwald...

    Műfaj: Fantasy

    Öntvény: Eddie Redmayne

    img
  • 2023
    imgFilmek

    Indiana Jones és a sors tárcsája

    Indiana Jones és a sors tárcsája

    6.678 2023 HD

    Egy új korszakban találja magát és Indy azzal küszködik, hogy beilleszkedjen egy olyan világba, amely...

    Műfaj: Adventure

    Öntvény: Harrison Ford

    img
  • 2004
    imgFilmek

    Arthur király

    Arthur király

    6.265 2004 HD

    Artúr (Clive Owen), a Római Birodalom legészakibb védvonalának őrzésére kirendelt sereg...

    Műfaj: Adventure

    Öntvény: Clive Owen

    img
  • 2018
    imgFilmek

    Van Gogh az örökkévalóság kapujában

    Van Gogh az örökkévalóság kapujában

    6.928 2018 HD

    A történet Vincent Van Gogh utolsó napjairól szól, melyeket a franciaországi Arlesben töltött....

    Műfaj: Drama

    Öntvény: Willem Dafoe

    img
  • 2002
    imgFilmek

    Wilbur öngyilkos akar lenni

    Wilbur öngyilkos akar lenni

    6.593 2002 HD

    A harmincas éveikben járó testvérpár, Harbour és Wilbur anya nélkül nőnek fel. A...

    Műfaj: Comedy

    Öntvény: Jamie Sives

    img
  • 2003
    imgFilmek

    Torremolinos 73 - Szex, hazugság, super 8-as

    Torremolinos 73 - Szex, hazugság, super 8-as

    6.194 2003 HD

    A Torremolinos 73 Alfredo Lopeznek, a megfáradt enciklopédia ügynöknek és Carmennek, hűséges...

    Műfaj: Comedy

    Öntvény: Javier Cámara

    img
  • 1996
    imgFilmek

    Café Hector

    Café Hector

    6.7 1996 HD

    Café Hector is the new in-place for the chic, high-flying, articulate jet-set, where steaming cups of cappuccino accompany their trendy...

    Műfaj:

    Öntvény: Lars Mikkelsen

    img
  • 2016
    imgFilmek

    Doctor Strange

    Doctor Strange

    7.427 2016 HD

    Miután karrierje tönkremegy, a zseniális, de arrogáns sebész új életet kap, amikor egy...

    Műfaj: Action

    Öntvény: Benedict Cumberbatch

    img
  • 2011
    imgFilmek

    A három testőr

    A három testőr

    5.801 2011 HD

    Miután a francia király három legkiválóbb testőre, Athos, Porthos és Aramis felfedezik, hogy...

    Műfaj: Adventure

    Öntvény: Logan Lerman

    img
  • 2006
    imgFilmek

    Gambler

    Gambler

    6.6 2006 HD

    A humorous documentary about Nicolas Winding Refn and his struggle to secure his family financially and help him get on with his life. Forced to file...

    Műfaj: Documentary

    Öntvény: Nicolas Winding Refn

    img
  • 2002
    imgFilmek

    Dina vagyok

    Dina vagyok

    5.5 2002 HD

    Észak-Norvégia, az 1860-as évek. A vidéki kastély mosóházában a kis Dina...

    Műfaj: Drama

    Öntvény: Maria Bonnevie

    img
  • 2016
    imgFilmek

    Zsivány Egyes: Egy Star Wars-történet

    Zsivány Egyes: Egy Star Wars-történet

    7.49 2016 HD

    A galaxis szerte dúló háborúban a sors nem mindennapi hősöket hoz össze, hogy egy csaknem lehetetlen...

    Műfaj: Action

    Öntvény: Felicity Jones

    img
  • 2023
    imgFilmek

    The Making of Indiana Jones and the Dial of Destiny

    The Making of Indiana Jones and the Dial of Destiny

    6.455 2023 HD

    Join the adventure with the cast and crew, showcasing new characters, stunts, music, locations, production design, and visual effects in five...

    Műfaj: Documentary

    Öntvény: Harrison Ford

    img
  • 2023
    imgFilmek

    Hideo Kojima: Connecting Worlds

    Hideo Kojima: Connecting Worlds

    1 2023 HD

    A journey into the creative mind of the most iconic video game designer in the world. Featuring appearances from visionary artists Guillermo del...

    Műfaj: Documentary

    Öntvény: Hideo Kojima

    img
  • 2017
    imgFilmek

    The Stories: The Making of 'Rogue One: A Star Wars Story'

    The Stories: The Making of 'Rogue One: A Star Wars Story'

    5.571 2017 HD

    The Making of 'Rogue One: A Star Wars Story'

    Műfaj: Documentary

    Öntvény: Gareth Edwards

    img
  • 2006
    imgFilmek

    Becoming Bond

    Becoming Bond

    6 2006 HD

    A documentary which shows the creation of Casino Royale (2006).

    Műfaj: Documentary

    Öntvény: Barbara Broccoli

    img
  • 1998
    imgFilmek

    Nattens engel

    Nattens engel

    3.917 1998 HD

    Rebecca has inherited her grandmother's Gothic mansion and brings both her best friend an her boyfriend for a weekend. While exploring the crypts...

    Műfaj: Horror

    Öntvény: Maria Stokholm

    img
  • 2021
    imgFilmek

    A nevem Bond

    A nevem Bond

    7.754 2021 HD

    A hamarosan világszerte látható Nincs idő meghalni című, 25. James Bond-film apropóján kerül...

    Műfaj: Documentary

    Öntvény: Daniel Craig

    img
  • 2019
    imgFilmek

    Szélsőség

    Szélsőség

    6.258 2019 HD

    Műfaj: Action

    Öntvény: Mads Mikkelsen

    img
  • 1969
    imgFilmek

    The Black Kaiser

    The Black Kaiser

    1 1969 HD

    In the film, the Black Kaiser (Mikkelsen), the world’s most lethal hitman, uncovers a deadly conspiracy protecting a powerful syndicate of...

    Műfaj: Action

    Öntvény: Mads Mikkelsen

    img
  • 1969
    imgFilmek

    The Black Kaiser

    The Black Kaiser

    1 1969 HD

    In the film, the Black Kaiser (Mikkelsen), the world’s most lethal hitman, uncovers a deadly conspiracy protecting a powerful syndicate of...

    Műfaj: Action

    Öntvény: Mads Mikkelsen

    img
  • 2004
    imgS4 E2

    Rejseholdet

    Rejseholdet

    7.227 2004 HD

    Rejseholdet is a Danish television crime series starring Charlotte Fich, Mads Mikkelsen and Lars Brygmann. Produced by Danmarks Radio, the program...

    Műfaj: Drama

    Öntvény: Charlotte Fich

    img
  • 2015
    imgS3 E13

    Hannibal

    Hannibal

    8.231 2015 HD

    Az epizódonként egy órás sorozat, Thomas Harris regényeit dolgozza fel, és a két főhős,...

    Műfaj: Drama

    Öntvény: Mads Mikkelsen

    img
  • 2021
    imgS25 E12

    Skavlan

    Skavlan

    4.8 2021 HD

    Skavlan is a Norwegian-Swedish television talk show hosted by Norwegian journalist Fredrik Skavlan. It premiered in Sweden on Sveriges Television in...

    Műfaj: Talk

    Öntvény: Fredrik Skavlan

    img
  • 2017
    imgS1 E6

    HideoTube

    HideoTube

    1 2017 HD

    Műfaj: Talk

    Öntvény: Kenji Yano

    img
  • 2023
    imgS22 E36

    Jimmy Kimmel Live!

    Jimmy Kimmel Live!

    5.554 2023 HD

    Jimmy Kimmel Live! is an American late-night talk show, created and hosted by Jimmy Kimmel and broadcast on ABC.

    Műfaj: Talk

    Öntvény: Jimmy Kimmel

    img
  • 2022
    imgS22 E1

    Agnetas Nyårskarameller

    Agnetas Nyårskarameller

    7 2022 HD

    Műfaj: Talk

    Öntvény: Agneta Sjödin

    img
  • 2023
    imgS2 E19

    Marvel: LEGENDÁK

    Marvel: LEGENDÁK

    7.402 2023 HD

    Revisit the epic heroes, villains and moments from across the MCU in preparation for the stories still to come. Each dynamic segment feeds directly...

    Műfaj: Documentary

    Öntvény:

    img